Szocpolcsalás: ennél fiktívebben már nem is lehet

A húsz vádlottból hárman kaptak letöltendő börtönbüntetést.

WL
2013. 11. 19. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 21 vádlott közül 20-at ítéltek el költségvetési csalás miatt nem jogerősen öt hónap és két év közötti szabadságvesztésre, ám közülük csak annak a háromnak kell letöltenie hat és nyolc hónap közötti büntetését, akik már felfüggesztett vagy feltételes szabadlábra helyezés hatálya alatt álltak – tájékoztatta Tatár Tímea törvényszéki szóvivő az MTI-t.

Ugyan az eredeti vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzéséről szólt, időközben a vádhatóság is módosította a vádat, illetve az ügy elbírálását az új büntető törvénykönyv hatálybalépése is befolyásolta. Annak alapján ugyanis enyhébb elbírálást kellett alkalmazni.

A tényállás szerint 2009-ben debreceni, hajdúsámsoni és derecskei lakásokról születtek színlelt adásvételi szerződések. A vádlottaknak nem volt igazi tulajdonszerzési szándékuk, csak a 450 ezer és 2,4 millió forint közötti összegű lakástámogatásokat akarták megszerezni. Összesen több millió forint állami támogatást vettek fel jogtalanul – mondta el a szóvivő.

Megpróbálták alaposan alátámasztani jogosultságukat: többek között hamis munkáltatói igazolásokat, fiktív munkaszerződéseket és társadalombiztosítási bejelentésről szóló igazolásokat nyújtottak be a bankokhoz, amelyekhez még valótlan költségvetéseket, építési szerződéseket is mellékeltek. Volt olyan alkalom, hogy még a munkabért is átutalták, hogy kérhessenek róla banki kivonatot. Az egyik vádlott ilyen céllal még egy gazdasági társaságot is létrehozott.

Egy másik vádlottnak az volt a feladata, hogy egzisztenciálisan kiszolgáltatott, ezért könnyen befolyásolható embereket hajtson fel, akik jogosultak az otthonteremtési támogatásra.

A bírósági tényállás szerint az első-, a harmad és a tizenegyedrendű vádlottak voltak az ügy „mozgatórugói”, köztük volt hitelközvetítő és építési vállalkozó is.

Az eljárást mintegy fél évvel hosszabbította meg a vádlottak hozzáállása, többüket ugyanis rendszeresen csak rendőri elővezetéssel sikerült a tárgyalásra vinni – mondta el Tatár Tímea.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.