Bevallott még egy gyilkosságot Kanizsa réme

Egy 2005-ben elkövetett gyilkosságot is bevallott a Nagykanizsán januárban történt emberölés gyanúsítottja.

BuL
2013. 12. 18. 13:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 40 éves nagykanizsai H. Ferenc a januárban történtekkel kapcsolatos nyomozás során vallotta be a 2005-ben elkövetett bűncselekményt, amelyről rövid hírt adott a Zsaru Magazin is. A férfi elmondta, hogy az egykori nagykanizsai Gábor Áron laktanya területén agyonvert egy 50 év körüli hajléktalan férfit.

2005 szeptemberében egy járókelő jelentette be a rendőrségen, hogy a laktanya területén, az egykori lovarda közelében egy holttestre bukkant. A tetem addigra olyannyira oszlásnak indult, hogy az igazságügyi orvosszakértői boncolás sem tudta megállapítani a halál okát, ezért közigazgatási eljárás indult. A halottnál nem voltak iratok, csak a testén lévő tetoválások alapján sikerült az azonosítása. Mint kiderült, az áldozat egy 51 éves hajléktalan férfi volt, akit hónapok óta nem láttak ismerősei. Az ügy vizsgálatát 2006-ban lezárták.

Idén januárban Nagykanizsán egy helyi lakos értesítette a rendőrséget és a mentőket, hogy a Teleki utca egyik elhagyott házából hörgés hallatszott ki. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, az asszony – akinél semmiféle iratot nem találtak – meghalt, a nőt szexuális indítékból súlyosan bántalmazták.

A rendőrség a gyilkosság után két nappal a bűncselekménnyel meggyanúsított egy Balatonkeresztúron elfogott férfit. Á. László beismerte az emberölést, de azt mondta, jelentős mennyiségű alkoholt ivott, a bűncselekmény részleteire ezért nem emlékezett. A nyomozás során azonban kiderült, hogy nem ő követte el az gyilkosságot, ezért júliusban szabadlábra helyezték és novemberben jogerősen is lezárták az ellene folyó eljárást.

A nyomozók látókörébe került a 40 éves H. Ferenc, aki nyáron súlyos testi sértés és nemi erőszak kísérlete miatt már előzetes letartóztatásban volt. A januári emberöléssel kapcsolatos nyomozás során többször kihallgatott gyanúsított maga közölte, hogy 2005-ben mit követett el. A nyomozóknak az egykori laktanya területén novemberben részletesen is felidézett minden körülményt.

A gyanúsított ellen nemcsak a januári emberölés miatt folyik most már a nyomozás, de a nyolc évvel ezelőtti bűncselekménnyel összefüggésben is. Ez utóbbi ügyben egyelőre halált okozó testi sértéssel gyanúsítják a férfit, de az eset minősítése emberölés bűntettére is változhat az eljárás eredményétől függően.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.