Romániában fogták el a feltételezett gyilkost

A férfi a gyanú szerint szombat éjszaka Debrecenben megölte volt élettársát.

WA
2013. 12. 03. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismertetése szerint a romániai származású, Debrecenben élő, magyar állampolgárt családjánál találták meg a román rendőrség segítségével. A vasárnap elfogott, jelenleg őrizetben lévő férfi maga kérte, hogy adják át a magyar hatóságoknak és beismerő vallomást tett – mondta Tóth János.

Az alezredes elmondta, hogy a több késszúrással megölt 42 éves nőre vasárnap hajnalban a fia talált rá az áldozat Sámsoni úti otthonában. A nyomozók kiderítették, hogy volt élettársa ölte meg, aki még aznap éjjel a romániai, Szatmár megyei rokonaihoz ment.

A rokonokat telefonon érte el a rendőrség, ők arról számoltak be, hogy a férfi „kárt akar tenni magában”. A román rendőrök ezt megakadályozták és elfogták a férfit.

Tóth János az MTI kérdésére elmondta, a férfi vallomásában azt állította, hogy nem akarta megölni az asszonyt, vitájuk hevében szúrta meg. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, emberölés gyanújával folyik nyomozás ellene – tette hozzá az alezredes.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.