Beluzsárné Belicza Andrea, a főkapitányság szóvivője elmondta: a Dunakeszi Rendőrkapitányság nyomozása szerint az elkövető december 29-én délután hat óra körül egy fóti élelmiszerüzletben a pénztárost késsel fenyegetve a bevétel átadására kényszerítette. Feltehetően ugyanez az ember hasonló módszerrel rabolt ki idén január 12-én egy másik fóti üzletet – tette hozzá a szóvivő.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen tettessel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, hívja az 06-1-236-2883-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111-es ingyenesen hívható, zöld számon vagy a központi segélyhívók valamelyikén.
Kétszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a PMRFK vezetője annak, aki érdemben segíti a nyomozást.