Életfogytiglant kaphat a lajosmizsei gyilkos

Brutálisan bántalmazta és megerőszakolta 64 éves szomszédját, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják.

VZ
2014. 02. 03. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmidt Gábor közlése szerint az ittas férfi 2012. május 18-án lajosmizsei otthonában brutálisan bántalmazott és megerőszakolt egy 64 éves lajosmizsei nőt, aki belehalt a sérülésekbe.

A vádlott évekkel korábban többször szexuális kapcsolatot létesített a szomszédságában lakó, nála jóval idősebb sértettel. A férfi a bűncselekmény elkövetése előtt nagy mennyiségű alkoholt, valamint kábítószert fogyasztott, majd megjelent a sértett lakásán.

Az egyedül élő nő azonban közölte a férfivel, hogy befejezi vele a kapcsolatot és a vádlottat visszautasította.
Ezen a férfi dühbe gurult és nagy erővel, ököllel megütötte az asszonyt, aki a nyitott bejárati ajtón keresztül hanyatt vágódva kiesett a lakás előtti területre. Ekkor már nem volt képes ellenállni, ezért a férfi közösült vele. Ezután a férfi a halottnak hitt asszonyt egy közelben lévő lakatlan porta kazánházába vitte és a földre dobta. A vádlott fel akarta darabolni a sértettet, többször le is sújtott a fejére és a testére egy ásóval, de nem járt sikerrel.

Végül két műanyag zsákot húzott a sértett felsőtestére és lábaira, majd egy nem messze lévő gazos területre vitte, ahol beledobta egy vízaknába. Ekkor a nő már halott volt. A brutális bántalmazás miatt a sértett a fején, a nyakán és a testén számos súlyos, külsérelmi nyommal járó sérülést – köztük csonttöréseket – szenvedett. Az asszony az összes sérülést még életében szenvedte el, halálát a fejet és a nyakat ért sérülések miatt kialakult fulladás okozta.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, a terhére rótt bűncselekményt a törvény 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.