Elsodortak egy rendőrt az M5-ösön

A sztráda Budapest felé vezető oldalát lezárták.

WA
2014. 02. 03. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szanka Ferenc elmondta, az eddigi adatok szerint senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt – közölte a szóvivő.

Szanka Ferenc elmondta, hogy egy görög állampolgár a röszkei átkelőnél lépett magyar területre, az M5-ös autópályán a belső sávban haladt, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta. A sofőr a jelzésre nem állt meg, és tisztázatlan körülmények között elsodorta a rendőrt.

A görög sofőrt a rendőrök két kilométeren keresztül üldözték, és egy ütközés után tudták megállítani. Az eset során – az eddigi adatok szerint – senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket – közölte a szóvivő.

A helyszínelés idejére az autópályát a 170-es kilométer közelében teljes szélességében lezárták, a forgalmat a régi 5-ös útra terelik.

A Szegedi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, fennállnak-e a nyomozás elrendelésének feltételei hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt. Az eset részleteiről a szóvivő keddre ígért tájékoztatást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.