Pénzbüntetést kapott az ittasan vezető dandártábornok

A Dunakeszi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítélete nem jogerős.

TK
2014. 02. 26. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyugyi Csilla közölte: a Dunakeszi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítélete nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett.

A rendőr dandártábornok január 31-én a szolgálati autójával Budapesten, a Külső Szilágyi úton Dunakeszi felé haladt, amikor ittassága miatt felhajtott egy terelőszigetre, majd jelzőtáblának ütközött. Ennek ellenére továbbment, végül Dunakeszin, az M0-s autóúton lelassult és megállt, miközben működtette a kocsi tetején lévő kék villogót – idézte fel a történteket az ügyészségi szóvivő.

A dandártábornokot a mögötte haladó járőrök igazoltatták, az alkoholszonda megfújását azonban megtagadta, ezért vérvizsgálatra vitték. A vizsgálat súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot állapított meg.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állította bíróság elé a rendőr dandártábornokot, és a vádiratban foglaltaknak a bíróság helyt adott – mondta Gyugyi Csilla.

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy az ügyész indítványozta a dandártábornok lefokozását, de a bíróság elutasította ezt az indítványt.

A Blikk korábbi információi szerint a dandártábornok a történtek idején az Országos Rendőr-főkapitányság rendelkezési állományában volt, a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) átvezényelve. A Népszabadság pedig azt írta, hogy korábban a Központi Bűnügyi Igazgatóságon, majd a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságon szolgált.

Az MTI korábbi megkeresésére a GVH azt közölte, hogy a dandártábornok 2011. április 15-étől rendelkezési állományból vezényléssel került a hivatalhoz, a felderítő iroda élére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.