Vádat emelt a nyíregyházi ügyészség a német férfi ellen

A férfi tavaly decemberi ámokfutása során egy lopott kisteherautóval menekült el a rendőrök elől.

HZS
2014. 03. 10. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsíros Zsolt megyei főügyész elmondta, a férfi 2013. december 15-én kora reggel a nyíregyházi kórház területén megszerzett egy lezáratlan kisteherautót, majd előbb egy fának, később a kórházi sorompónak ütközve kihajtott a forgalomba.

A vádlottat az időközben odaérkező rendőrök próbálták igazoltatni, ő azonban – a rendőröket kikerülve és több piros jelzésen áthaladva – menekülésbe kezdett, eközben egy helyi autóbusznak is nekiütközött. A férfi a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávban haladva nekiment két teherautónak, majd a 4-es főúton Újfehértóhoz közeledve az őt megállásra kényszerítő rendőrjárőrök autóját is leszorította az útról. A férfi Debrecen felé – végig a bal oldali sávban – haladva összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő magyar férfi autójával, aki súlyos sérüléseket szenvedett – ismertette Zsíros Zsolt.

Az előzetes letartóztatásban lévő német férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettén kívül jármű önkényes elvételének bűntettével, rongálás vétségével, közúti baleset okozásával, több rendbeli cserbenhagyás vétségével és közúti veszélyeztetés bűntettével, összesen kilenc bűncselekménnyel vádolja az ügyészség. A főügyész megjegyezte, a mintegy húsz percig tartó ámokfutás „eredményéért” az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és járművezetéstől eltiltást indítványoz a vádlottal szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.