A baleset a Cserszegtomajt Várvölggyel összekötő 7343-as úton történt. Az ütközésben a személyautó vezetője is megsérült.
Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a balesetben egy középkorú nő és egy férfi vesztette életét. Feltételezhetően egy házaspárról van szó, de személyazonosságukat egyelőre nem tudták tisztázni. Hozzátette: a helyszínelés idejére mindkét irányban lezárták a 7343-as számú mellékutat.
Az MTI a helyszínről úgy értesült: a balesetet okozó személyautó több járművet is nagy sebességgel megelőzve, hátulról ütötte el a két kerékpárost. A férfi és a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindketten a helyszínen életüket vesztették.
Valószínűleg német vagy osztrák lehetett az a férfi és nő, akit csütörtök este halálra gázolt egy személyautó vezetője Cserszegtomaj közelében – mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek.
Nothoff Ingrid közölte: a két középkorú embernél nem voltak iratok, de a mobiltelefonjuk alapján feltételezhető, hogy németek vagy osztrákok voltak. A rendőrök a környékbeli szálláshelyeket felkeresve próbálják azonosítani, hogy ki lehetett a baleset két áldozata. A sajtófőnök elmondta azt is, hogy a személyautót egy 33 éves várvölgyi férfi vezette. Őt a mentők könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.