Első fokon 12 évet kapott a rendőrgázoló

A férfi 2010-ben a Baross téren halálra gázolt egy rendőrt, tettéért tizenkét év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék pénteken.

SZN
2014. 05. 23. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi az eljárás során részben elismerte bűnösségét, de azt vitatta, hogy az áldozatot szándékosan ölte volna meg. Az ügyész korábbi perbeszédében szándékos, minősített – hivatalos személy sérelmére elkövetett – emberölés és más bűncselekmények miatt életfogytiglant kért.

A vádlott pénteken az utolsó szó jogán több órán keresztül beszélt arról, hogy sajnálja, ami történt, ő okozta a rendőr halálát, de hangsúlyozta, hogy nem akarta megölni, csak megijedt és menekülni próbált. Mint mondta, többször volt büntetve, de az erőszakos cselekmény nem jellemző rá. A vádlott nem vitatta, hogy alkohol és kábítószer hatása alatt vezetett, „kergetőzött” a rendőrökkel a városban, nem engedelmeskedett a felszólításaiknak, sorozatban szegte meg a közlekedési szabályokat, átlépte a záróvonalat, átment több piroson, „sportos vezetés miatt” kisodródott a kanyarban, és mehetett akár 175 kilométeres sebességgel is. A vádiratnak azt a részletét, amely szerint ráhúzta a kormányt az egyik üldöző járműre, már vitatta a vádlott. Hangsúlyozta azt is, hogy minden kereszteződésbe szabálytalanul ugyan, de „a fokozottnál is fokozottabb” figyelemmel ment be, amikor pedig felhajtott a járdára, szemkontaktust teremtett a közeli járókelővel, hogy így is meggyőződjön arról, „relatíve biztonságosan” haladhat tovább.

A Keletinél történtek kapcsán arról beszélt: már érezte, hogy ebből baj lehet, ezért satufékkel megállt. „Gondoltam, odajönnek: jó napot kívánok, személyi igazolványt, forgalmit legyen szíves! De nem így történt” – mondta a vádlott, és felidézte, hogy szóltak a szirénák, egy rendőr pisztollyal közeledett, és éppen csőre töltött. Ekkor ijedt meg a vádlott. Mint mondta, felmerült benne, hogy már sokszor elkapták a rendőrök és kapott tőlük „nevelést kézrátétellel”. Ezúttal úgy érezte, meg fogják ölni, és ezt túlreagálta. „Ez a rohadt speed” – mondta. A vádlott vitatta az ügyészségi álláspontot, amely szerint tisztában kellett lennie a hirtelen tolatás következményeivel. „Általában talán lehet, de ott, akkor, abban az állapotban, ahogy sikoltozott mellettem az asszony, rendesen pufogtattak rám, és koccantam a mögöttem lévő autóval, nem” – jegyezte meg.

A törvényszék péntek délután kihirdetett első fokú döntésében halált okozó közúti veszélyeztetésnek minősítette a rendőr halálhoz vezető cselekményt, továbbá megállapított még hivatalos személy elleni erőszakot, segítségnyújtás elmulasztását, rongálást és ittas, bódult állapotban elkövetett járművezetést. „Nem egyszerű ügyben kellett döntést hozni” – kezdte szóbeli indoklását a bíró. Mint mondta, a nyomozó ügyészek jól végezték dolgukat, kellően felderítették az ügyet, a nehézséget nem a tényállás megállapítása, hanem a történtek jogi minősítése jelentette. A bíró hangsúlyozta, hogy a rendőröknek kötelességük volt a szabálysértő, felszólítás ellenére menekülő üldözése.

A halálos gázolás kapcsán viszont elhangzott: az elkövető nem láthatta, nem tudhatta és reálisan nem számolhatott azzal, hogy amikor sarokba szorítják, az egyik rendőr az autója mögé megy, ezért a tragikus következménnyel járó tolatás kapcsán emberölés nem állapítható meg. Az azonban kétségtelen, hogy mint a menekülés közben annyiszor, ekkor is megsértett közlekedés szabályokat, ezúttal éppen a hirtelen, körültekintés nélküli tolatással, és ez egy ember halálát okozta. Erre a tragikus következményre azonban már semmilyen formában nem terjedt ki az elkövető szándéka. Ez nem emberölés, hanem halálos kimenetelű közlekedési bűncselekmény – fűzte hozzá a bíró. Megjegyezte azt is, hogy e kettőt olykor nem könnyű elhatárolni egymástól. A szóbeli indoklás szerint semmi alapja annak a szóbeszédnek, hogy egyik rendőrtársa lőtte volna le véletlenül az áldozatot, hiszen fegyverhasználat csak a haláleset után történt.

A többszörösen büntetett előéletű férfi menekülése során hét tényállást valósított meg, ezekben öt különböző bűncselekmény állapítható meg. Közülük a halálos közúti veszélyeztetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, a másik négy pedig legfeljebb három-, két, illetve egyéves szabadságvesztéssel. Mindezek alapján szabott ki halmazati büntetésként 12 év fegyházat az elsőfokú bíróság azzal, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság végleg eltiltotta a járművezetéstől a vádlottat. „Ezzel a hozzáállással márpedig ne tessék vezetni többé” – jegyezte meg a bíró.

A férfit a vádbeli cselekmény során elfogták, majd megkezdte nem sokkal korábban öt különböző ügyben jogerősen kiszabott többéves szabadságvesztés-büntetésének letöltését. Az ügyész az ítélet megalapozatlansága, téves jogi minősítése miatt, továbbá súlyosításért, a védelem enyhítésért, felmentésért fellebbezett, így a Baross téri rendőrgázoló ügye másodfokon folytatódik majd. Az elgázolt rendőrnek családja, kisgyermeke volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.