Vásárlóit is megkárosította a hamisító autókereskedő

Külföldről behozott autók forgalmi adatait meghamisító autókereskedőt leplezett le a NAV.

BL
2014. 05. 30. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss Nóra pénzügyőr hadnagy tájékoztatása szerint az autókereskedő úgy tévesztette meg a NAV-ot, hogy a forgalmi engedélyekben meghamisította a valós környezetvédelmi besorolást, illetve a műszaki adatlapokat, így a gépjárművet kevesebb regisztrációs adó terhelte, a kereskedő pedig jóval kedvezőbb áron tudta a külföldről behozott gépjárművet árusítani.

A keletkezett adókülönbözet és az adóbírság összege több mint 16 millió forint, amelynek megfizetése a hatályos jogszabályok értelmében azt terheli, akinek a nevére az első forgalomba helyezés történik Magyarországon – ismertette a sajtóreferens. Kiss Nóra ugyanakkor megjegyezte, a becsapott vásárlók kártérítési igényüket polgári peres úton érvényesíthetik a csaló autókereskedéssel szemben. Esetenként akár félmillió forintot is követelhetnek.

Az ügyben a pénzügyőrök költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, egyben feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.