Előzetesben az idős nőket kifosztó házaspár

A rendőrség augusztus 9-én fogta el az elkövetőket, akik beismerő vallomást tettek.

TK
2014. 08. 12. 21:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Muszka Zoltán alezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a 42 éves férfi és 42 éves felesége megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 16-án kirabolt egy egyedül élő 84 éves nőt a debreceni Barna utcában. Előzőleg az elkövetők felhívták az idős asszonyt, és a vásárlási szokásairól érdeklődtek. A házaspár azt mondta, hogy ajándékot visz neki, így amikor felkeresték, a nő beengedte őket. Amíg a férfi egy kérdőívet töltetett ki az asszonnyal, felesége készpénzt és ékszereket lopott el. Ezután a sértettet késsel megfenyegették, és mielőtt távoztak, az ágyában megkötözték és leragasztották a száját.

A másik bűncselekményt augusztus 4-én követték el. Hasonló módszerrel egy Lehel utcai lakásban élő 77 éves nőhöz jutottak be, és az asszonytól, szintén késsel fenyegetőzve, értékeit követelték, majd az eltulajdonított ékszerekkel és készpénzzel távoztak.

A rendőrség augusztus 9-én fogta el az elkövetőket, akik beismerő vallomást tettek. A Debreceni Járásbíróság hétfőn rendelte el előzetes letartóztatásukat.

Juhász Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője a sajtótájékoztatón a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Az alezredes szólt azokról az intézkedésekről, amelyekkel igyekeznek megóvni az időseket attól, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak. Elmondta: nyugdíjasklubokban tartanak előadásokat, mentorokat képeznek ki az idősek környezetében, továbbá a tömegközlekedési járműveken kivetítőkön hívják fel a figyelmet az idősekre leselkedő veszélyekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.