Gázolt a 105-ös busz az I. kerületben, egy ember meghalt

Két gyalogost ütött el kedden a 105-ös busz Budapest I. kerületében, az Alagút utca és az Attila út kereszteződésében, egyikük meghalt – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

NT
2014. 08. 19. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kisdi Máté elmondta: egy idős nő a busz alá szorult, a kiszabadításához a tűzoltók megemelték a járművet, de az áldozat életét már nem tudták megmenteni. Egy idős férfit elsodort a busz, ő az ütéstől súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők a helyszínen ápolják. Hozzátette: egyik irányban sem járható az Attila út az Alagút utcát érintő szakaszon, a forgalmat a Krisztina körútra terelik.

A baleset oka ismeretlen, körülményeit most is vizsgálják a rendőrök, tart a helyszínelés – közölte Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Valics Dezső az MTI-nek elmondta: egy 70-75 év körüli férfit súlyos végtagsérüléssel, életveszélyes állapotban vittek az ügyeletes traumatológiára.

Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy befejezték a helyszínelést, így újra megindult a forgalom az Attila úton.

Korábban a helyszínelés miatt lezárták az Attila utat az Alagút utcát érintő szakaszon, és az 5-ös, a 86-os, a 105-ös és a 178-as buszokat is elterelték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.