Házi őrizetbe került a BRFK korábbi főnyomozója

Házi őrizetbe helyezte a bíróság L. Ferencet, a BRFK egykori főnyomozóját és társát, aki korábban szintén rendőr volt.

SZN
2014. 08. 08. 18:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség szerint azzal az ígérettel csaltak ki több millió forintot egy vállalkozótól, hogy rendőrségi nyilvántartási adatokat tudnak megszerezni. Akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak – mondták a hírműsorban.

L. Ferenc szabadon távozhatott a bíróság épületéből, miután a több mint kétórás ülés után harminc napra házi őrizetbe helyezték. Nyilatkozni nem akart.

Ügyvédje, Lakatos Ádám a Híradónak elmondta: védence fellebbezett a végzés ellen és panaszt jelentett be a gyanúsítás közlésével szemben. Ezzel egy időben részletes vallomást tett, és ebben kifejtette álláspontját az üggyel kapcsolatban – tette hozzá.

Emlékeztettek, hogy a BRFK egykori életvédelmi főnyomozóját, a most magánnyomozóként dolgozó L. Ferencet a Terrorelhárítási Központ, üzlettársát pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el szerda hajnalban. Az ügyészség szerint a két férfi tavaly pénzt vett át valakitől azt ígérve, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat szereznek meg.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt tett indítványt a két férfi házi őrizetének elrendelésére.

A Híradó más forrásból úgy értesült, hogy L. Ferencék egy híradás-technikai berendezéseket forgalmazó kft. ügyvezetőjétől kaptak megbízást a cég üzleti partnerének ellenőrzésére, amiért több mint százmillió forintnak megfelelő eurót és angol fontot kaptak. Információik szerint a két magánnyomozó nem számolt el a pénzzel, sőt további tízmilliókat követelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.