Házi őrizetben a halálos balesetet okozó férfi

Házi őrizetbe helyezte a bíróság kedden azt a 23 éves férfit, akit a 2-es főúton szombaton történt, két halálos áldozatot követelő baleset okozásával gyanúsítanak – közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

NT
2014. 08. 26. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főút 40-es és 41-es kilométerszelvénye között, a szobi lehajtó közelében két személygépkocsi ütközött frontálisan, a balesetben egy férfi és egy nő meghalt, hárman, köztük két gyermek, súlyos sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a karambolt követően a helyszínen elfogták a közúti baleset okozásának vétségével megalapozottan gyanúsítható Sz. Ákos 23 éves szécsényi lakost, majd kihallgatták és őrizetbe vették. Az ütközés körülményeit a Váci Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya szakértők bevonásával vizsgálja – olvasható a Police.hu-n.

A Pest Megyei Főügyészség a férfi előzetes letartóztatására tett indítványt, amelyet a bíróság kedden elutasított, és a gyanúsított házi őrizetét rendelte el – mondta az MTI-nek Gyugyi Csilla ügyészségi szóvivő. Hozzátette: a döntés ellen fellebbezést nyújtottak be.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI érdeklődésére, hogy sajtóhírek szerint a balesetet két autó sofőrjének „versenyzése” idézte elő, azt válaszolta, hogy a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.