Robbantással fenyegetőzött, elkapták

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Miskolcon, elfogták, a rendőrség pedig a lefolytatott nyomozás után bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az iratokat a Miskolci Járási Ügyészségnek – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t pénteken.

MNO
2014. 08. 22. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Janasóczki Attila közlése szerint még augusztus 12-én 13 órakor egy akkor még ismeretlen férfi Miskolcon, a Búza térről bejelentést tett a 107-es segélyhívó számra, hogy „bomba fog robbanni a Búza téren”, majd megszakította a vonalat. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és széles körű adatgyűjtésbe, illetve kutatásba kezdtek, amelynek eredményeként két órán belül azonosították és elfogták a fenyegetőzőt, egy 35 éves parasznyai lakost, aki elmondta, hogy valóban ő tette a hamis bejelentést, de hogy miért, arra nem tudott válaszolni. A férfi ellen közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.