Úrként élt a sikkasztó postás – amíg el nem kapták

Autót és mobiltelefont vett, majd szállodákban múlatta az időt a debreceni postás, akit öt nap urizálás után Budapesten fogtak el; most előzetesben van.

VZ
2014. 08. 21. 11:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írták, Sándor a menekülés öt napjában igazi úrként élt. Vett egy kocsit – bár tény, a Ford Puma nem nevezhető luxusautónak –, strandokon múlatta az időt, lecserélte a mobilját egy jobb készülékre, és beruházott egy baseballsapkára, valamint egy szalmakalapra is – írja a Blikk. A rendőrök elfogásakor egy pár új sportcipőt is találtak autójában, elképzelhető, hogy erre is az elsikkasztott pénzből futotta. Zsákmányának maradékát lefoglalták nála, M. Sándor pedig beismerte a bűncselekményt.

Ismert, a postás augusztus 13-án tűnt el Debrecenből, aznap reggel szokás szerint felvette a küldeményeket és a készpénzt, aztán elindult körútjára. A címzettek azonban azóta sem kapták meg a leveleiket, mint ahogy az utalványok sem érkeztek meg tulajdonosaikhoz: M. Sándor (32) szőrén-szálán eltűnt a táskájával együtt – írja a Blikk, amely szerint M. Sándornál kétmillió forint volt, amikor eltűnt.

Már mindenre gondoltam, arra is, hogy ő vitte el a pénzt – mondta el az RTL Klub híradójának a férfi eltűnése után a postás édesanyja. Családja úgy tudja, komoly anyagi gondjai voltak, több embernek is tartozott. Öt nap kellett hozzá, hogy kattanjon csuklóján a bilincs, M. Sándor Budapestről került elő. Ha voltak is adósságai, hitelezői valószínűleg nem sokat láttak a pénzből. Sándor sokkal jobb helyet talált a rábízott millióknak – írja a Blikk.

A hajdú-bihari főügyész egyébként kedden közölte: a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.