Vonattal ütközött és kertbe sodródott az autó

Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél.

BLM
2014. 08. 13. 6:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csámpai Attila közölte: a Mendei úti vasúti átjáróban a Szolnokról Budapestre tartó személyvonat elé hajtó autóban hárman utaztak. Egyikük a helyszínen meghalt, egy másik utas súlyosan megsérült, őt a monori tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a roncsból, majd a mentőhelikopter kórházba vitte – tette hozzá a szóvivő.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) korábban azt írta honlapján: az ütközés ereje akkora volt, hogy az autó egy kertbe csapódott. A vonaton ülők közül senki sem sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint az autó a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét vágányt lezárták, de 8 óra után az egyik vágányon megindulhatott a forgalom.

A Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon utazóknak 20-30 perc késésre kell számítaniuk délelőtt, a menetrend szerinti közlekedés dél körül állhat helyre – közölte a Mávinform.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.