Zene, Évi: két új veszedelmes drog

Újfajta dizájnerdrogokkal szórták meg a magyar piacot, a Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár „vetkőzőnek” is lehetne nevezni.

BuL
2014. 08. 09. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elek István, a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának vezetője a lapnak elmondta: kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy a marihuána fogyasztása elenyésző. Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert visznek be hozzájuk.

Az orvos szerint aggasztó a statisztika az újfajta drogokkal kapcsolatban, tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki. Olyan áru is van a piacon, amely ötszáz forintért beszerezhető, ez már a csöveseknek és a hajléktalanoknak is elérhető.

Ezeknek a szereknek a legnagyobb veszélye, hogy a díler sincs tisztában vele, mit árul. A fogyasztók is csak azt tudják, hogy valami hasonlótól korábban nem volt bajuk, ezért bátran hozzányúlnak, hiszen olcsó – írja a lap.

Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak. Van, aki azt érzi, hogy bogarak mászkálnak rajta vagy parázs égeti a testét, ezért letépi a ruháját. Van, aki üldöztetést él meg, és nagyon nehéz megállítani. A szervezet hőszabályozása tönkremegy, és a test akár 40 fokra is felforrósodik. A keringési problémák miatt életveszélyes állapot is kialakulhat a használónál – mondta a főorvos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.