Életveszélyesen megfenyegették Újfehértó polgármesterét

A gyanúsítottat a rendőrség elfogta.

SZN
2014. 09. 11. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Sándor elmondta: egy ismeretlen telefonáló kedden, rejtett számról kétszer fenyegette meg. Ő a rendőrséghez fordult, és hat órán belül elfogták a gyanúsítottat, akit még éjjel kihallgattak.

A polgármester, illetve polgármesterjelölt a fenyegetésről részleteket nem kívánt elárulni, mivel tart a rendőrségi eljárás. Csak annyit mondott: a telefonáló az ukrán maffiával fenyegetőzött, miszerint tesznek róla, hogy soha ne legyen polgármesterjelölt.

Helmeczy László ügyvéd kiemelte, hogy a „rendőrség példás gyorsasággal nyomozott az ügyben”, az elfogott férfi ellen, aki nem újfehértói lakos, életet és testi épséget veszélyeztető zaklatás bűncselekménye miatt indult eljárás.

Hozzáfűzte: a gyanúsítottat nem kötik egyik politikai szervezethez sem, az a rendőrség dolga, hogy a kapcsolatait a telefonjának cellainformációi alapján vizsgálják.

Az ügyvéd szerint a fenyegetőző, erős testalkatú és fizikumú férfi „végrehajtó” lehetett, nem ő volt a fenyegetés értelmi szerzője.

Nagy Sándor megerősítette, hogy a fenyegetés nem készteti arra, hogy visszalépjen a polgármesterjelöltségtől, indul a választáson.

Újfehértón rajta kívül még négyen szeretnének polgármesterek lenni, Antal Sándor független, Kis László, a Nyugodt Hétköznapokért Egyesület, Puskás László, a Fidesz–KDNP és Szilágyi Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje.

Az MTI megkeresésére Fülöp Gergely őrnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette: a keddi feljelentés másnapján a Nyíregyházi Rendőrkapitányság újfehértói őrsének munkatársai előállították és zaklatás vétségének megalapozott gyanújával hallgatták ki a feltételezett elkövetőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.