Felfüggesztettet kapott a debreceni postás

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év nyolc hónap, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a debreceni postást, aki küldeményekkel és pénzzel eltűnt, majd Budapesten fogták el – közölte a hajdú-bihari főügyész pénteken az MTI-vel.

VZ
2014. 09. 19. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jónáné Pocsai Edit emlékeztetett rá, hogy a postás augusztus 11-én a rábízott küldemények közül egy debreceni lakosnak nem kézbesítette a neki küldött 64 647 forintot, hanem az utalványt a nevében átvevőként aláírta, majd az okiratot a munkaideje végeztével a munkáltatójának leadta, a pénzt eltette.

Két nappal később 2,3 millió forint készpénzzel és 28 ezer forint értékű sorsjeggyel, valamint több küldeménnyel indult el munkahelyéről, de a járandóságok kézbesítését nem kezdte meg, a munkahelyén nem jelentkezett. A pénzt és a sorsjegyeket elvitte, ezzel 2 millió 328 ezer forint kárt okozott – tette hozzá a főügyész.

 

A postást augusztus 18-án, Budapesten fogták el, a készpénz egy részét, 1 305 710 forintot lefoglalták, így a kár részben megtérült. A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványára augusztus 19-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. A gyanúsított beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A Debreceni Járásbíróság gyorsított eljárásban a büntetlen előéletű férfit nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év nyolc hónap időtartamú, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.