Tyű! Fülön csíptek két NAV-ost

A két ügyintéző pénzért adott nullás adóigazolásokat vállalkozásoknak, amelyek így közbeszerzési pályázatokon indulhattak, illetve banki hiteleket vehettek fel.

MNO
2014. 09. 26. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírműsor értesülése szerint az adóhatóság Észak-budapesti Adóigazgatóságának két ügyintézője pénzért nullás adóigazolásokat állított ki köztartozásokat felhalmozott vállalkozóknak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat, amely hónapokon keresztül figyelte a gyanúsítottakat, negyven bűncselekményt dokumentált. Húsz cég kaphatott hamis igazolást, amelyeket közbeszerzési pályázatokon vagy hitelek felvételénél használtak fel.

Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírműsorban elmondta: az ügyben a főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytat nyomozást négy ember ellen, hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A két kormánytisztviselő mellett eljárás indult a vesztegető ügyfeleket szerző két civil ellen is.

Hozzáfűzték: a feljelentésben a vesztegetés mellett közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és zsarolás is szerepel; az ügyben az eddig kihallgatott négy ember mellett további tizenhárman lehetnek érintettek. A két ügyintéző munkaviszonyát a NAV előállításuk napján, szeptember 16-án megszüntette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.