Nevelt lányait molesztálta, tíz évet kapott

A férfi a vád szerint éveken keresztül molesztálta kiskorú nevelt lányait.

WL
2014. 10. 29. 14:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Széplaki László tanácsvezető bíró arról beszélt: helyesen mondta ki a férfit bűnösnek a Tatabányai Törvényszék, de a büntetési tételek módosulása és a középmérték bevezetése mellett a tettek súlya is indokolja, hogy az első fokon kiszabottnál súlyosabb büntetéssel sújtották a végül folyamatosan elkövetett szexuális erőszak mellett erőszakos közösülésben és megrontásban is elmarasztalt férfit.

Majoros Gábor ügyész a Tatabányai Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélet súlyosbítását kérte. A tárgyaláson arról beszélt: a vádlott éveken keresztül zaklatta a lányokat, akik közül az egyik az első alkalommal még a 12. életévét sem töltötte be. Folyamatosan pszichikai nyomást gyakorolt rájuk, azzal vette rá őket a hallgatásra, hogy kidobja őket az erkélyről, és úgysem hinne nekik senki – mondta.

A vádlott az utolsó szó jogán – védőjéhez hasonlóan, aki bűncselekmény hiányában ügyfele felmentését kérte – arról beszélt: nem történtek meg a terhére rótt cselekmények, azt csupán a lányok találták ki, majd az általuk elmondottakat a nyomozás során csak tovább erősítették a rendőrök. Az általa elmondottakat alátámasztó elemeket nem vették figyelembe – állította –, az őt mentő tanúk pedig nem jelentek meg a bíróság előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.