Öt ember őrizetben

A gyanú szerint ők támadtak rá egy autó két utasára, miután az elsodort egy gyermeket.

NT
2014. 10. 08. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: a nyomozók kedden előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves Sz. Dávid, a 30 éves B. Zsolt, a 31 éves K. László, a 40 éves H. Ernő és az 51 éves Sz. Antal helyi lakost.

Utalt arra, hogy az ügyben a miskolci rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Felidézte, hogy Felsőzsolcán, miután az autó hétfő délután elsodort egy kétéves kisfiút – aki könnyebben megsérült –, hozzátartozók megtámadták a jármű két utasát. Betörték az autó egyik üvegét, és a kocsi utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni.

A 22 éves sofőr a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcára lévő lakására.

A balesetben elsodort kisfiút a mentők kórházba vitték, ahol ellátták horzsolásos sérüléseit, majd hazaengedték – tette hozzá a szóvivő. Közölte: a hatóság bűnügyi őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztést tett az előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.