Újraindult a vasúti közlekedés Dunaharasztinál

Késő délután elsodort egy embert a vonat, de a közlekedés azóta újraindult.

RZ
2014. 12. 09. 17:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményükben azt írták: a baleset miatt Dunaharaszti és Soroksár között szünetelt a vonatközlekedés. Két autóbusz közben elszállította az utasokat. Hozzátették: az eddigi megállapítások szerint Dunaharasztinál jól működött a fény- és félsorompó, amely tilosat jelzett. Azt nem tudni, hogy a fiatal férfi, akit a mentők a kórházba szállítottak, hogyan került a vonat útjába – írta a Mávinform.

Kedd késő délután a Mávinform sajtóügyeletese arról tájékoztatta az MTI-t, hogy elsodort egy embert a vonat Dunaharasztinál, a helyszínelés ideje alatt állt a vasúti közlekedés és minimum félórás késésekre kellett számítani. Kavalecz Imre elmondta: Dunaharaszti állomáson történt a baleset, a Kőbánya-Kispestről Kunszentmiklós-Tass felé közlekedő személyvonat egy vasúti átjáróban elsodort egy férfit. Hozzátette: a férfi életben van, várják a mentőket. Közölte: Dunaharaszti és Soroksár között a helyszínelés idejére szünetel a vonatközlekedés. Minimum félórás, akár egyórás késésekre kell számítaniuk a vonalon utazóknak – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.