Ismert, a csarnokot szombaton kellett kiüríteni a magas szén-monoxid-koncentráció miatt, harminc ember hagyta el a helyszínt, közülük hatan szenvedtek enyhe szén-monoxid-mérgezést. Az épületben a történtek idején közönségkorcsolyázás volt. Több mint harmincan voltak benn, közülük hatan szenvedtek enyhe szén-monoxid-mérgezést. Az üzemeltető szerint a hűtőkonténer technikai hibája okozta a problémát.
Azonban egy másik csoportot is érintett a mérgezés: a Hír TV helyszíni tudósítója elmondta, szombaton kora este mintegy negyven, 14 év körüli gyereket hoztak be egy hokimérkőzés után a jégcsarnokból a Heim Pál Gyermekkórházba. Közülük éjszakára huszonnyolcat tartottak bent, akik enyhe, illetve középsúlyos szén-monoxid-mérgezést kaptak; őket nagyrészt már hazaengedték, mindössze három-négy gyerek maradt a kórházban, de ők is hamarosan elhagyhatják az intézményt.
A tudósítónak a gyerekek és a szülők is elmondták: már mérkőzés közben többen rosszullétre panaszkodtak, és a szén-monoxid-jelző is megszólalt, de se a mérkőzés alatt, se utána nem kaptak tájékoztatást arról, hogy mi is történt.
Később azonban, a mérkőzés után többen rosszul lettek, ekkor az edző – miután értesült a jégcsarnok kiürítéséről – e-mailben értesítette a szülőket, ekkor vitték orvoshoz a fiatalokat.
A jégcsarnokot egyelőre bezárták, az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával nyomoz a rendőrség.