A most 37 éves magyar anyanyelvű, román állampolgárságú nő ellen az illetékes főügyészség többrendbeli emberölés és lopás miatt emelt vádat – mondta Koszta János, a törvényszék szóvivője Elmondta: a csatolt bizonyítékok szerint a vádlott 2009 és 2012 között magyarországi tartózkodásai során Érden és környékén a portékáival házalva igyekezett bejutni egyedül élő idősebb emberek lakásába. Ha ez sikerült, elterelte a figyelmüket, vagy elkábította őket, és megszerezte pénzüket és egyéb értékeiket.
Kedves, behízelgő stílusban az idősek bizalmába férkőző vádlott többekhez szexuális ajánlattal közeledett. Bejutva az ingatlanokba – ha nem sikerült a figyelemelterelés – rábeszélte a gyanútlan embereket, hogy igyanak vele alkoholt vagy kávét. Porrá tört altató-nyugtató hatású szert kevert az italukba, ettől a sértettek öntudatlan állapotba kerültek, így elvihette pénzüket, ékszerekeit, irataikat, ruhaneműiket.
A nyomozás tizenkét esetre derített fényt. A bódító szerek hatására egy ötvenéves érdi férfi 2011 márciusában, egy 76 éves érdi asszony 2011 novemberében, egy 74 éves diósdi férfi pedig 2012 áprilisában meghalt, és többen is csak hosszú órák elteltével tértek magukhoz.
Az ügyészség fegyházban letöltendő tényleges életfogytiglant kért a nőre. A vádlott tagadta bűnösségét. Ha a bíróság helybenhagyná az ügyészi előterjesztést, ő lenne az országban a második nő, akire ilyen súlyos büntetést szabnának ki – tette hozzá a törvényszék szóvivője.