Halott gyermeke után vette fel a családi pótlékot

A 47 éves nővel szemben költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség.

MA
2015. 02. 18. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Martossy György tájékoztatása szerint a nő 2002 júliusában adott életet egy kislánynak, aki születése után két héttel meghalt. Az anya az ekkor már anyakönyvezett és a nyilvántartásokba is bekerült újszülött halálát nem jelentette be a jogszabályban előírt 15 napon belül, így részére a családi pótlékot megállapították és folyósítani kezdték.

2004-ben és 2009-ben újabb gyermekei születésekor minden esetben bejelentette, hogy a 2002-ben született gyermek után is kéri az állami juttatás megállapítását és folyósítását – közölte az ügyészségi szóvivő.

Hozzátette: 2012-ben a gyermeknevelési támogatás megállapításakor ismét feltüntette saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben meghalt kislányt, így 2014-ig összesen mintegy 1 millió 954 ezer forint állami juttatást vett fel jogtalanul.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt – jegyezte meg Martossy György.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.