Leleplezték a Rózsaszín Párducokat

Most először sikerült Ausztriában a bűnszervezet egy értékesítési hálózatát felfedni.

MA
2015. 02. 11. 17:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy, 35 és 40 év közötti életkorú férfinál összesen több mint fél millió dollár (137 millió forint) értékű ékszert, valamint majdnem 65 ezer dollár (közel 18 millió forint) készpénzt találtak – jelentette be az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK).

Ewald Ebner, a BK munkatársa kedden elmondta, hogy most először sikerült Ausztriában a bűnbanda egy értékesítési hálózatát felfedni, az abban részt vevőket azonosítani és letartóztatni.

A lefoglalt ékszerek között volt 18 olyan luxuskaróra is, amelyet januárban raboltak el a svájci Montreux-ben. A legdrágább karóra 60 ezer dollárt (vagyis mintegy 16 millió forintot) ér.

Robert Klug, a BK bécsi részlegének alezredese a sajtónak elmondta: a rendőrség múlt héten arról szerzett információt, hogy egy drága karórákat szállító futár fog érkezni Szerbiából. A férfit a hatóságoknak sikerült megtalálni, illetve megfigyelni, miközben átlépte a határt.

A 35 éves férfi ezek után találkozott egy másik, 39 éves izraeli férfival, majd együtt egy hotelhez hajtottak Bécsben. A 35 éves férfi egy papírzacskót vitt magával az épületbe, de később anélkül jött ki onnan, így a rendőrség arra következtetett, hogy sikerült üzletet kötniük.

A férfit a helyszínen letartóztatták 39 éves társával és egy 40 éves belgával együtt, aki éppen ekkor jött le lifttel a hotel előcsarnokába. A rendőrség különleges egységei ezután letartóztatták az utolsó gyanúsítottat is, egy 37 éves izraeli állampolgárt. A férfit a hotel egy szobájában találták meg egy dupla falú irattáskával, melynek belsejében 25 nagy értékű karórát találtak.

A gyanúsítottak nem működnek együtt a hatóságokkal, jelenleg őrizetben vannak. Bűnszervezethez való tartozással és lopott áruval való kereskedéssel vádolják őket.

A főként háborús múltú balkáni férfiakból verbuválódott bűnbanda luxusóra- és ékszerüzletek elleni rablótámadásokról híresült el. A banda 1999 óta mintegy 340 luxusüzletet rabolt ki Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában és az Egyesült Államokban.

Peter Sellers-féle, 1963-as, legendás bűnügyi filmkomédiára utaló Rózsaszín Párducok elnevezést brit nyomozók akasztották rájuk, miután – a filmhez hasonlóan – ők is arckrémes tégelybe rejtve bukkantak egy ellopott gyémántra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.