Megtagadta az új vallomástételt a „dubajozás” néven elhíresült per három vádlottja szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. K. Zoltán, P. Szilvia, valamint Sz. Vivien ellen 2013 júniusában emeltek vádat üzletszerűen elkövetett kerítésért.
A botrány 2011 tavaszán pattant ki, a vád szerint a kerítők fiatal magyar hölgyeket közvetítettek ki 2009-től hoszteszmunka helyett szexuális szolgáltatásokra, több külföldi országba. A vádlottak a magyar lányokat például Dubajba, Abu-Dzabiba vagy Ibizára küldték ki, leginkább gazdag üzletemberekhez; valamint Magyarországon fontosabb eseményekre, például a Formula 1-re vagy egy-egy világhírű együttes koncertjére.
P. Szilvia a tárgyaláson ismertetett első vallomástételében úgy fogalmazott: „Én csak egy porszem vagyok. [ ] Nem mondok semmit, mert félek az emberektől, akik ebben benne voltak.” Később azonban kifejtette, hogy a lányok „exkluzív partihoszteszként” dolgoztak, akiknek a feladata legtöbbször a szórakozás, mozizás vagy sporteseményeken való részvétel volt. Az is elhangzott: egy modellügynökségen keresztül vették fel az illetékesekkel a kapcsolatot, majd egy válogatás után a „polgári értékrendű, intelligens, angoltudással rendelkező lányokat” küldték ki a hoszteszmunka elvégzésére.
Emellett az is kiderült, hogy a munkákkal naponta több mint százezer forintot is kereshettek a lányok, amiből a közvetítőiknek a pénz 20 vagy 40 százalékát le kellett adniuk.
A 33 éves Sz. Vivien korábbi vallomásában elmondta: két lányról is tud, akik a munka helyszínén megismert férfiakkal összeházasodtak, és azóta is külföldön élnek. Emellett mind a három vádlott tagadta, hogy szexuális tevékenységeket kellett volna végezniük a lányoknak.
Ismert: 2013-ban a magyar Playboy-modell, Lévai Adrienn is elismerte, hogy arab férfiak megrendelésére többször is „dubajozásra” utazott külföldre, ám tanúvallomásában azt mondta, hogy szexuális szolgáltatást sosem végzett.
K. Zoltán ellen 55 rendbeli, P. Szilvia ellen 2 rendbeli, és Sz. Vivien ellen 36 rendbeli társtettesként, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette a vád. A per június 11-én folytatódik.