Új eljárás: több elkövetője is lehetett a kovácsvágási emberölésnek?

Hatályon kívül helyezték a kovácsvágási emberölési ügy ítéletét, és új eljárás lefolytatására utasították a törvényszéket.

MNO
2015. 04. 13. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ítélőtábla tanácsa megszüntette Cs. T. vádlott előzetes letartóztatását, és az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig elrendelte házi őrizetét.

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú eljárásban nem sikerült a tényállást teljes körűen feltárni, a genetikai szakértői vélemény szerint további számos kérdés merül fel az elkövetéssel kapcsolatban, és az sem kizárt, hogy több elkövetője van a bűncselekménynek – közölte Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője.

Az új elsőfokú eljárást a Miskolci Törvényszék egy másik büntetőtanácsának kell lefolytatnia – határozott a tábla.

A Miskolci Törvényszék 2014 októberében a vádlottat emberölés és magánlaksértés miatt ítélte 18 év fegyházra. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 januárjában a vádlott ittasan – és nem kizárható, hogy füves cigaretta hatása alatt is – bemászott a 81 éves özvegy K. D.-né kovácsvágási lakásába. Bántalmazta a nőt, az arcát ököllel ütötte, majd megragadta a nyakát, és nagy erővel úgy hátrafeszítette, hogy az asszony két nyakcsigolyája eltört.

Az idős nő a bántalmazás következtében mozgásképtelenné vált. Az elkövető kesztyűvel értékek után kutatva feldúlta a lakást, elvitt 250 ezer forintot, valamint három-négy üveg aszúbort, majd hazament és lefeküdt aludni.

A sértett a bántalmazás következtében az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járó súlyos sérüléseket szenvedett, hosszú haláltusa után a helyszínen meghalt. Holttestét másnap a szociális gondozó találta meg, aki értesítette a rendőrséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.