Dulakodás után a gumilövedékes fegyver is előkerült

A leadott lövésektől egy férfi életveszélyes, egy másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

2015. 05. 14. 5:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szerdán este Budapesten, a XXIII. kerületi Majori úton egy buszmegállóban – korábbi haragos viszony miatt – két, többfős társaság között szóváltás, majd dulakodás alakult ki.

A vita tettlegességig fajult, és egy gumilövedékes fegyverből több lövést adtak le, két férfi megsérült, egyikük sebe súlyos, a másiké életveszélyes, őket a mentők kórházba vitték.

A rendőrök elfogtak és a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak négy személyt, két nőt és két férfit. R. Tünde 35 éves és egy 17 éves budapesti lányt gyanúsítottkénti kihallgatásukat követően a rendőrök őrizetbe vették. A nyomozók megkezdték az 53 éves R. László budapesti és a 19 éves R. V. gyáli lakos gyanúsítotti kihallgatását.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.