Elkezdődött Balogh József pere

A fülöpházi polgármestert súlyos testi sértéssel vádolják.

2015. 05. 13. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mátyásné Polereczki Éva bíró kérdésére a vádlott elismerte bűnösségét, hangsúlyozta azonban, hogy nem emlékszik a két évvel korában történtek minden részletére. Vallomásában nem tagadta, hogy amikor élettársa fiának Solton rendezett lakodalmából Fülöpházára hazatértek, megütötte a sértettet. A bíró felhívta a vádlott figyelmét arra, hogy a nyomozati szakban és a bíróság előtt tett vallomása nincs összhangban.

A vádlott védője, Sándor László szerint védencétől nem várható el, hogy kétszer egymás után azonosan mondja el vallomását a történtekről, mert közlése szerint csak mozaikokra emlékszik.

Balogh József vallomásában kitért arra, hogy a vádban szereplő cselekmény hetében zsúfolt volt a programja. Élettársa fiának lakodalmára készültek, és a következő napon tartották a falunapot Fülöpházán, ami szintén komoly előkészítést igényelt.

Elmondta, hogy a lakodalomban alkoholt fogyasztott, majd Soltról hajnalban indultak haza Fülöpházára az élettársával, aki az autót vezette. Hazaérve ittak néhány pohár pálinkát, majd altatót vett be, és aludni készült.
„Volt egy gyenge feszültség közöttünk, ezt el kell hogy mondjam” – utalt arra, hogy nem minden előzmény nélkül indult a tettlegességig fajuló vita élettársával.

Azt mondta, hogy a komondor kutyáról előadott történet valós, mert az állat közéjük ugrott, és mindketten leestek az épület előtti lépcsőn, és megsérültek. Kitért arra: az eset után tíz nappal helyreállt az élettársi kapcsolatuk, azóta is együtt élnek, a bírósági tárgyalás befejezése után össze akarnak házasodni.

Balogh József élettársa megtagadta, hogy tanúvallomást tegyen. A bíróság ezt elfogadta, mert hozzátartozóként nem köteles erre.

Egy tanú, aki együtt volt a sértettel a lakodalomban, a tárgyaláson közölte: a nő a lakodalom utáni reggelen véresen ment el a házukhoz, azt mondta, hogy az élettársa megverte, és kérte, hogy vigyék őt kórházba. Kórházba vitték, ahol bent tartották, mert meg kellett műteni.

A tárgyalás szeptember 14-én további tanúk és orvos szakértő meghallgatásával folytatódik.

A politikus 2013. május 2-án – négy nappal a történtek után – jelentette be, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból. Azt is nyilvánosságra hozta, hogy kéri mentelmi jogának felfüggesztését, amelyet a legfőbb ügyész súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett. Az Országgyűlés szeptember 16-án 290 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett döntött Balogh József mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.