Gaskó Bertalan közölte: a bűncselekmény vasárnap történt. A rendőrségre este hétkor telefonon érkezett bejelentés arról, hogy egy 59 éves férfit ismeretlenek olyan súlyosan bántalmaztak györgytarlói házában, hogy a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
A fiatalok néhány órával korábban még közösen italoztak a településen későbbi áldozatukkal. A gyanú szerint éjjel törtek rá a házára, értékek után kutattak, majd súlyosan bántalmazták a férfit. A nyomozók tizenhat órán belül elfogták, majd kihallgatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves helyi lakosokat – ismertette a szóvivő. Hozzátette: az eddigi adatok szerint a fiatalok az áldozatuktól baltát, dohányterméket és dezodort vittek el, mintegy tízezer forint értékben.
A megyei rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak ellen aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indított eljárást, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásukra.