A fiatalok S. Dávid (20) autójával a marcalgergelyi búcsú báljából tartottak hazafelé, amikor a tragédia történt – írta meg a bulvárlap.
A sofőr meglátott egy rendőrautót, és mivel – a Blikk szerint – nem voltak rendben az autó papírjai, megpróbált padlógázzal visszahajtani Marcalgergelyibe. 120-150-nel mehetett, amikor elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy út menti fának csapódott.
A hátsó ülésen ülőket összepréselte az autóroncs, a 14, egy 18 és egy 21 éves fiatal életét vesztette a balesetben. Az anyósülésen ülő fiatal karja szilánkosra tört, csaknem fél évig is eltarthat, mire meggyógyul, a sofőr viszont szinte karcolás nélkül megmenekült.
A Blikk által megszólaltatott rokon szerint a sofőr ihatott is a baleset előtt, egy helybéli szerint annyira rossz minőségű a baleset helyszínén az út, hogy ott legfeljebb 60-70 kilométeres óránkénti sebességgel lehet biztonságosan hajtani.
Ráadásul, mint ahogy a Blikk megtudta, a rendőrök nem is vették üldözőbe a fiatalokat; a balesetet okozó sofőrt mindenesetre már ki is hallgatták.