Prostituáltakkal kereskedtek, elfogták őket

Két nagy értékű személygépkocsit, több százezer forintnyi arany ékszert és több értéktárgy között egy hintót is lefoglaltak a rendőrök.

2015. 06. 02. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három férfi Hollandiában dolgoztatta a nőket, és elvette a pénzüket. Kalmár Zsolt, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: európai elfogatóparancs alapján, a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével fogták el Salgótarjánban a három, 52, 37 és 29 éves helybeli férfit, és átadási őrizetbe vették őket.

A Holland Királyi Katonai Rendőrség, a nógrádi főkapitányság bűnügyi igazgatósága, a Nemzeti Nyomozó Iroda vagyon-visszaszerzési hivatala és az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja közösen dolgozott a szervezet felszámolásán – tette hozzá.

Ismertette: a férfiak 2011 decemberétől utaztattak Magyarországon, elsősorban Nógrád megyében toborzott nőket Hollandiába, ahol piros lámpás negyedekben dolgoztatták őket prostituáltként. Az áldozatok által megkeresett pénzt elvették. A prostituáltként dolgozó nők számát nem árulták el.

Nagy Ágnes, a vagyon-visszaszerzési hivatal főosztályvezetője közölte: a bűnügyi nyomozással párhuzamosan ez év elejétől zajlik a vagyon-visszaszerzési eljárás, a vagyon felderítése. Ennek eredményeként kedden három ingatlant, két nagy értékű személygépkocsit, több százezer forintnyi arany ékszert, nyolc festményt, több mint 22 ezer eurót, valamint az egyik ingatlanon egy hintót foglaltak le, és két bankszámlát is zároltak. A főosztályvezető úgy fogalmazott, szinte minden vagyonelemüktől megfosztották az elkövetőket.

Hága vörös lámpás negyedében két helyszínen 16 olyan „ablakot” sikerült bezáratni, amelyekben a nők kínálták magukat – közölte a sajtótájékoztatón Henrie Schel, a holland rendőrség nyomozó brigádjának taktikai koordinátora. A három férfi ellen emberkereskedelem miatt folytatják az eljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.