Moszkvai ingatlanügy: felmentő ítélet született

A vádirat szerint az akkori nagykövet felettesei tudta nélkül írta alá az átruházásról szóló szerződést.

MTI
2015. 11. 25. 13:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a bűncselekmény tényállási elemei közül több is hiányzik. Az elsőrendű vádlott nem volt vagyonkezelő, és nem is állt szándékában vagyoni hátrányt okozni.

Abból a tényből, hogy a magyar állam által eladott ingatlant néhány hónap múlva a sokszorosáért adták tovább, még nem következik, hogy áron alul adták el, hogy bűncselekmény történt, hiszen az épület és a telek egységes tulajdona egy kézben már jóval nagyobb piaci értéket képviselt. Ráadásul a magyar állam a nemzetközi egyezmények miatt kereskedelmi célokra sem használhatta a korlátozottan forgalomképes ingatlant, amelynek a fenntartási költsége már a vádbeli időszakban évi másfél milliárd forint volt – sorolta a bíró.

Hangsúlyozta: semmi nem támasztotta alá azt a vádirati állítást, hogy az elsőrendű vádlott a vevő érdekében járt el, vádlott-társai pedig tudva az okozott vagyoni hátrányról és a valótlan tartalmú okiratokról bűnpártoló módon fedezni próbálták a moszkvai nagykövetet.

A bíró órákon át ismertette mindazokat a hivatalos iratokat, leveleket, amelyek azt támasztották alá, hogy a vádlottak – különösen Horváthné Fekszi Márta – magas szakmai színvonalon végezték feladatukat az ingatlan eladása ügyében, és jogszerű, korrekt eljárásra törekedtek.

Több ponton kifogásolta az egyébként „nem szokványos” ügyben a korábbi eljárást. Szóvá tette, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata során olyan ügyvéd járt el Moszkvában és tartott meghallgatásokat, aki a sértett képviseletét is ellátó ügyvédi irodában dolgozott. Továbbá az ügyvéd nem volt jogosult szolgálati titkok megismerésére. A Kehi államtitkokat közölt nyíltan az ügyészséggel, továbbá az ügyészség által kirendelt szakértők úgy adtak szakvéleményt, hogy nem tájékoztatták őket az ingatlan értékét döntően befolyásoló jogi helyzetről, a korlátozott forgalomképességről. Mi több, az is megesett, hogy a kirendelt okmányszakértőnek a bűnüldöző hatóság „szűken mérte a bizonyítékokat” – sorolta a bíró a korábbi eljárás aggályos mozzanatait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.