Volt kórházigazgató a vádlottak padján

2013-ban injekcióval elkábította volt barátnőjét, lemeztelenítette, majd lúggal leöntötte a szeméremtájékát.

Szemán László
2016. 01. 14. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2014. augusztus 14-én a sértett jogi képviselője megpanaszolta a határozatot. Beadványa szerint telefonon felhívta valaki – a család egyik rokona – az ügyvédnőt azzal, hogy az orvos családja tud arról, hogy B. Krisztián követte el a támadást. Az ügyvéd ez alapján indítványozta, hogy tartsanak házkutatást az orvos édesanyjánál, mert ha dr. B. Krisztián az elkövető, feltételezhető, hogy ott rejtette el azon holmikat, amiket a lakásból elvitt.  A házkutatás eredménytelen volt. A sértett lakásáról a tettes által elvitt mobiltelefont egyébként az újpesti piacon egy ismeretlen eladta egy nőnek. Az ügyvéd azt is indítványozta, hogy ismét hallgassák ki dr. B. Krisztiánt, és „tárják elé (a sértett) sérüléseit tartalmazó összes fotót, a reakciót vegyék videóra, és küldjék meg olyan kriminálpszichológusnak, aki foglalkozik viselkedéselemzéssel”. A hatóságok helyt adtak a sértetti beadványnak annak ellenére, hogy abban konkrétan említenek olyan „bizonyítékokat”, amelyekről a második nyomozás során kiderült, hogy nem bizonyítékok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.