Pozícióban hagyták Gál Rolandot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő megtarthatja tisztségeit.

Markotay Csaba
2016. 02. 19. 6:00

Érthetetlennek nevezte a dunaújvárosi fideszes többség döntését Szabó Zsolt, a PM helyi képviselője is. A Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy olyan ember feleljen a város közbiztonságáért, aki előzetes letartóztatásban ül. Szabó hozzátette: amint arra lehetőség lesz, javasolni fogja méltatlansági eljárás megindítását a fideszes politikus ellen. Ennél is jobbnak tartaná azonban, ha Gál Roland lemondana mandátumáról. A Liberálisok azt követelték, hogy a Fidesz valljon színt, hiszen úgy tűnik, a fideszes szereplők háttéralkut kötöttek, hiszen miközben morálisan elítélik a képviselőt, anyagilag továbbra is támogatják.

Az ügyben kerestük a polgármestert. Cserna Gábor sajtóosztályától írásban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a képviselő bizottsági tagságát most nem lehetett felfüggeszteni. Az önkormányzati törvényre hivatkoztak, ami szerint egy bizottság elnökét és tagjainak több mint a felét az önkormányzati képviselők közül kell választani. „Amennyiben a mai napon ad hoc jelleggel döntött volna a közgyűlés a képviselő bizottsági tagságából történő visszahívásáról, úgy jogszabályt sértett volna, hiszen nem feleltek volna meg a a törvény által előírt képviselő/nem képviselő arányoknak.” Jelezték viszont, hogy a polgármester már kezdeményezte a pártok frakcióinak egyeztetését, és javaslatot tesznek Gál Roland bizottsági tagsági helyei és közbiztonsági tanácsnoki pozíciójának betöltésére. Így már szabályosan lehet az említett bizottsági helyekről dönteni jövő hétfőn. A fideszes városvezetés a jobbikos javaslatról, vagyis a közgyűlés feloszlatásáról azt állította, hogy az ésszerűtlen és tisztességtelen lenne, mert – mint fogalmaztak – Dunaújváros polgárai nem bűnösök, és Dunaújváros sem bűnös.

A Fidesz vezetése egyébként rögtön a rendőrségi bejelentés után felfüggesztette a dunaújvárosi képviselő párttagságát. Kósa Lajos úgy fogalmazott: ha a bíróság elítéli, a felfüggesztést véglegesítik, tehát „semmi közünk [ ] ettől a pillanattól hozzá”. Az RTL Híradójának Gál Roland ügyvédje azt nyilatkozta, hogy a fideszes politikus rövidesen vallomást tesz az ügyben az illetékes hatóságok előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.