Ledarált feleség, rejtőzködő gyilkosok

Felmentették a felesége ledarálásával vádolt darnózseli hentest. Ez lehetett a tökéletes gyilkosság?

N. János a vád szerint 2014 májusában megölte válófélben levő feleségét. A holttestet házuk pincéjében feldarabolta, elektromos húsdarálóval ledarálta, elégette, a maradványokat pedig a falu határában, a zseli réten szétszórta.

N. János másfél évtizedig élt házasságban a gyógytornász Judittal. Két gyermekük született és addig látszólag minden rendben volt közöttük, amíg a férj egyszer félreérthető helyzetben nem találta a feleségét az egyik páciensével. Ekkortól állandósultak a veszekedések, Judit végül elköltözött, beadta a válókeresetet, a gyerekeket először az anyának, aztán ideiglenesen az apának ítélte a bíróság. Ám Juditnak hiányoztak a gyerekei, ezért elhatározta, hogy a férjével való rossz viszonya ellenére visszaköltözik a darnózseli házukba. A vád szerint a férfi azért döntött úgy, hogy megöli a feleségét, mert félt, hogy a bíróság később az anyának ítéli az egyik, még kiskorú gyereket. Az ügyészség N. Jánost azzal vádolta meg, hogy 2014. május 27-én felesége mosonmagyaróvári rendelőjéhez utazott, megvárta, amíg a nő végez a munkával, megölte, aztán autója csomagtartójában hazaszállította. Otthon vacsorát adott a kisfiának, lefektette aludni, aztán a holttestet a pincében ledarálta, elégette, a maradványokat pedig két nap múlva szétszórta a falu határában. A darálót később eltüntette, a vérnyomokat, pedig olyan alaposan feltakarította, hogy a nyomozóknak egyetlen cseppre sem sikerült rábukkanniuk a ház pincéjében. Bár hozzátartozói rögtön bűncselekményre gyanakodtak, Juditot egy ideig eltűntként keresték. Fordulat akkor állt be az ügyben, amikor egy tanú jelentkezett és azt mondta, hogy látta, amint N. János, felesége eltűnése után néhány nappal a zseli réten valamit szétszór egy zsákból. A rendőrök a tanú által említett helyen emberi maradványokra bukkantak, szívre, tüdőre, májra, amelyeket később az áldozat maradványaiként azonosítottak. (Felmerült a kérdés, hogy ha a tettes a csontokat eltüntette, miért éppen a lágy részeket szórta szét.) A férj bűnössége mellett sokféle körülmény szól. Például, hogy felesége eltűnése napján eltörött a keze, ezt ő úgy magyarázta, hogy miközben csirkét kergetett az udvaron, elesett. A feltételezett gyilkosság másnapján szemtanúk látták, hogy sósavat vásárolt, amellyel a vád állítása szerint a vérnyomokat tüntette el. Neje eltűnése után autójában az üléshuzatot kicserélte, a pincéből a húsdarálót eltüntette. Ráadásul a telefonjaik cellainformációi alapján a feltételezett gyilkosság idején egymás közelében tartózkodtak a feleségével. Az áldozat hozzátartozói és ismerősei közül többen is állították, hogy Juditot a férje korábban is bántalmazta, a nő félt a férjétől és többször is említette, hogy attól tart, János egyszer meg fogja őt ölni. A férjet a bíróság korábban – mivel a hajánál fogva rángatta a feleségét – könnyű testi sértés miatt el is marasztalta.

N. János csaknem két és fél évet ült előzetesben, mire az elsőfokú ítélet megszületett. A darnózseli hentes a bűnösségét végig tagadta, azt állította, hogy a felesége életben van, csak „lelépett” valahova, és a maradványok DNS-vizsgálatának eredményeit is kétségbe vonta. A poligráfos vizsgálatot azért nem vállalta, mert nem tartotta megbízhatónak. Védőügyvédje, Jován László – napjaink egyik legsikeresebb ügyvédje, többek között Vizoviczki László védője – a vádnak szinte minden állítását cáfolta. Papírokkal igazolta például, hogy azon a napon, amikor N. János – a szemtanú szerint – szétszórt valamit a réten, valójában kórházban volt. Ráadásul a védőügyvéd szerint vért nem lehet sósavval eltüntetni, úgy pláne nem, hogy egyetlen cseppet se találjanak azon a helyen, ahol a vád szerint a férfi feldarabolta a holttestet. Az pedig, hogy a feltételezett bűntény idején N. János és Judit telefonja egymás közelében volt, nem bizonyít semmit, ugyanis a férfi aznap az esti órákban járt Mosonmagyaróváron a testvérénél és a barátnőjénél is, mindkét helyszín a volt feleség munkahelyének közelében van.

A védőügyvéd a jelek szerint meggyőzte a bíróságot, és – bár sokan nem ilyen ítéletre számítottak – N. Jánost bizonyítottság hiányában felmentették. A bíróság az ítéletet azzal indokolta, hogy nem tudják a halál okát, helyét, idejét, az indítékát, még az sem biztos, hogy emberölés történt. A telefonok cellainformációi, pedig csak feltételezésekre alkalmasak. Ennek ellenére a meggyilkolt Judit rokonai és közeli ismerősei biztosak a férj bűnösségében. N. János pere másodfokon folytatódik, hogy az ítélet változni fog-e, az nagyban függ attól, hogy előkerülnek-e újabb tanúk, bizonyítékok. A vádlott vádügyvédje azt nyilatkozta, biztos abban, hogy másodfokon is felmentő ítélet születik.

Az öntöttvas serpenyőtől a nyúlfarmig

Szakértők szerint még akkor sem biztos, hogy felelősségre lehet vonni a gyanúsítottat, ha megvan a holttest, ugyanis előfordulhat, hogy képtelenség megállapítani, hogy mi okozta az áldozat halálát. Különösen igaz ez hosszú idő után előkerült, rossz állapotú holttestek esetében. Még nehezebb a hatóságok helyzete, ha holttest sincs, sokszor még az sem segít, ha a gyanúsított beismerő vallomást tesz. Egyéb bizonyítékok nélkül ugyanis a beismerés nem elég a vádemeléshez. Ráadásul a hatóságoknak nem érdeke olyan ügyben eljárást indítani, amelynek már az elején látszik, hogy nem áll rendelkezésre elég tény a bűncselekmény bizonyítására, hiszen ez a ő munkájuk megítélésének sem tesz jót. Az elmúlt években több olyan bűneset is történt, amikor a bíróság a bűncselekmény súlyossága ellenére sem tudott meggyőző ítéletet hozni.

Néhány évvel ezelőtt például a sajtó a hódmezővásárhelyi P. Henrietta esetétől volt hangos. A 36 éves nő – miután élettársa fojtogatni kezdte – a jóval idősebb férfit fejbe verte egy öntöttvas serpenyővel, a férfi pedig meghalt. A nő elismerte a bűncselekményt, vallomása szerint a holttestet feldarabolta, a maradványokat részben elégette, részben a kukába dobta. Ám a rendőrség nem bukkant a holttest nyomára, ráadásul az is kérdéseket vetett fel, hogy az alig ötvenkilós, terhes nő hogyan tudta egy ütéssel megölni erős, nagydarab élettársát. Az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették, a férfit pedig nem halottnak, hanem eltűntnek nyilvánították.

2005-ben egy sződligeti házaspár, G. Valéria és K. Árpád egy hitelügyintézőt tettek el láb alól. A házaspár azért kereste fel a 61 éves nőt, mert egy nyúlfarm elindításához szerettek volna több száz millió forinthoz jutni. Ám mivel egy idő után arra kezdtek gyanakodni, hogy a hitelügyintéző becsapja őket, G. Valéria megölte a nőt, a férj a holttestet feldarabolta, és Váchartyán és Kisnémedi között egy szántóföldön elásta. A további tervük az volt, hogy megszerzik az áldozat lakását és jelzáloghitelt vesznek fel rá. Amikor a holttest előkerült, gyilkossággal gyanúsították meg őket. Azzal védekeztek, hogy a hitelügyintéző éppen az ő lakásukban halt meg szívrohamban, és azért darabolták fel és ásták el a holttestet, mert attól féltek, hogy a hatóságok nem fognak hinni nekik. Mivel a halál okát nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, csak hét és fél év börtönre ítélték őket, többek között okirat-hamisításért.

És, hogy egy régebbi esetet is említsünk, a jómódú szegedi vállalkozó, Farkas Imre lánya, az 1991-ben elrabolt Farkas Helga sem került elő sem élve, sem holtan. A hatóságok Helga udvarlóját, Csapó Józsefet – akit szintén Jován László védett – és barátját Juhász Benedeket gyanúsították a gyilkossággal, de bizonyítani nem tudták a bűntényt. Juhászt 1995-ben fejbe lőtték, holttestét egy kanálisban találták meg. Bár, a gyilkossággal Csapót gyanúsították, bizonyítani ezt sem tudták. Csapó, végül többféle bűncselekmény miatt 10 év börtönt kapott. És bár a bíróság az emberrablást bizonyítottnak látta, gyilkosságban – a holttest híján – nem találták bűnösnek. Csapó Józsefet 2006-ban feltételesen szabadlábra helyezték, állítólag Írországban él.