Összeütközött két metró a Pillangó utcánál hétfő reggel, tízen megsérültek – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté elmondta, hogy a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metró utolérte a másikat, és hátulról „belekoccant”. Mindkét jármű szállított utasokat.
A metrón utazó Lami Krisztofer a következőket mondta portálunknak: „Azon a metrón utaztam, amibe belerohant a másik szerelvény. Épp a legeslegszélén ültem. Hosszú ideig álltunk a megállóban, majd egyszer csak óriási lökést éreztünk. Azt hittük, robbanás vagy terrortámadás történt. Az emberek a földre zuhantak, sikítoztak, sírtak. Majd következett a pánikszerű menekülés. Az ajtókat kifeszítették, és a 2006. augusztus 20-i állapotokat idéző rohanás, pánik kezdődött.”
Lami Krisztofer felvétele
„Jelenlegi adataink szerint eddig tisztázatlan körülmények között két metrószerelvény ütközött össze Budapesten, a Pillangó utcai metrómegállóban. A rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a baleset körülményeinek tisztázását. Jelenlegi adataink szerint többen megsérültek, közülük ketten súlyosan” – Az Origónak nyilatkozott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki azt mondta, hogy kilencen sérültek meg, őket kórházba szállították.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-vel azt közölte, hogy öt mentőegységet riasztottak a balesethez, kilenc sérültet vittek kórházba zúzódásokkal, végtagsérülésekkel, a helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban. Az esetleges töréseket a röntgenvizsgálat állapíthatja meg. A sérülteket helyszíni ellátás után a Péterfy Sándor utcai Kórházba (OBSI) és a Honvédkórházba vitték.
Molnár Klaudia, az OMSZ koordinációs referense az M1 aktuális csatornán azt mondta, egy könnyebb sérültet a helyszínen elláttak, majd saját felelősségére távozott.
Az M1 Híradója úgy tudja, hogy a balesetet emberi mulasztás is okozhatta. Ezen a szakaszon korábban is voltak gondok, ezért az automata vezérlésről a kézire álltak át.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt írja, hogy az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszok viszik az utasokat. A Kerepesi úton a Pillangó utcánál sávlezárásra kell készülni, a befelé vezető oldalon az Örs vezér terétől csak lépésben lehet előrejutni a Hungária körútig.