Még mindig népszerű a halálbüntetés Amerikában

Egyre kevesebb a kivégzés és a halálos ítélet, pedig az emberek többsége támogatja a legsúlyosabb büntetést.

Ronald Smith 24 éves volt 1994-ben, amikor kirabolt egy alabamai élelmiszerboltot, és megölte annak eladóját, egy újdonsült apukát. Az esküdtek életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, két hónap múlva azonban a bíró felülírta a döntést és halálra ítélte a férfit, mivel szerinte az elkövetés különösen kegyetlen, kivégzésszerű módja ezt az ítéletet kívánja. (Alabama egyébként az utolsó olyan állam az Egyesült Államokban, amely engedi, hogy a bíró felülírja az esküdtszék döntését). 

A férfi tizenkét éve halálsoron volt, és ő a legutóbbi elítélt, akit kivégeztek az Egyesült Államokban, tavaly december 8-án. 

De nem az utolsó. Annak ellenére, hogy a halálbüntetés intézménye vitatott időszakát éli az Egyesült Államokban, úgy fest, egyhamar nem szűnik meg. A 2016-os felmérések alapján, habár drasztikusan csökkent a végrehajtott halálos ítéletek száma, a többség még mindig a a legdurvább büntetési forma megtartása mellett áll. Az amerikaiak 49 százaléka támogatja, míg 42 százalék ellenzi a halálbüntetést – és bár ez az elmúlt negyven év legalacsonyabb szintje, még mindig magasnak mondható (az adatokat a Pew Research Center amerikai kutatócég és a Death Penalty Information Center, azaz a halálbüntetésekkel foglalkozó információs központ gyűjtötte be, és felméréseik túlnyomórészt egyeznek). 

A kivégzések fentebb már említett, csökkenő tendenciája jó pár éve megfigyelhető. 2016-ban „csupán” húsz kivégzést hajtottak végre, szemben az 1999-es csúccsal, amikor 98-an fizettek az életükkel bűneikért. A halálos ítéletek száma is drasztikusan csökkent: 2016-ban csak harminc esetben döntött emellett a bíróság. 1996-ban ez a szám 315 volt. 

1972 és 1976 között az amerikai Legfelsőbb Bíróság az alkotmány egyes passzusaira hivatkozva túl kegyetlennek minősítette a halálbüntetést és egy időre eltörölte. Ez azonban nem tartott sokáig, 1976-ban a szabály arra módosult, hogy minden állam maga döntheti el, hogy él-e a halálbüntetés kiszabásának lehetőségével. Máig 32 állam döntött úgy, hogy igen, 18 (és a főváros, Washington) pedig úgy, hogy nem. 

A felmérést végzők arra is kíváncsiak voltak, hogyan oszlik meg a támogatottság nemre, rasszra és politikai beállítottságra bontva. 

Tízből öten gondolták azt, hogy igazságtalan a rendszer. Hogy a kisebbségre, feketékre és spanyol ajkúakra könnyebben rónak ki halálbüntetést hasonló súlyú bűncselekményért, mint a fehérekre. Így talán az sem meglepő, hogy a halálbüntetést pártolók többsége fehér (57 százalék), az afroamerikaiaknak csupán 29, a latinoknak pedig 36 százaléka támogatja. Ha nemre bontjuk le, a nők inkább ellenzik, mint a férfiak. Több nő mondta ugyanis azt, tart attól, hogy esetleg ártatlan embert ítélnek el. 

Összességében az látható, hogy a kérdés minden amerikait foglalkoztat. Nem véletlen, hogy a választási kampányban is a megválasztott elnök, Donald Trump többször is szóba hozta és hangsúlyozta, hogy támogatja az igazságszolgáltatás ezen formáját. Még a demokrata Barack Obama sem mert sosem szembemenni vele (úgy fogalmazott, hogy különösen kegyetlen bűnökért jogosan jár halál), hiszen még mindig kevésbé rizikós valamilyen szinten támogatni, mint megpróbálni beszüntetni. A demokrata szavazók körében egyébként 34 százalékos a halálbüntetés támogatottsága, míg a republikánusoknál ez az arány jóval magasabb, 72 százalékos.

De nem az Egyesült Államok az egyetlen olyan demokratikusnak nevezett ország, ahol a halálbüntetés ma is intézményesített. Japán a másik, ahol ráadásul amellett, hogy hosszú éveket töltenek az elítéltek halálsoron (ez az Egyesült Államokban is így van), a kivégzésük előtt csupán pár órával tudják csak meg, hogy végrehajtják az ítéletet. 

Ma összesen 74 országban, főként afrikai, közel-keleti és ázsiai államban törvényes a halálbüntetés. Elsősorban itt is életellenes bűncselekményekért szabható ki, de van olyan állam is, mint például Szaúd-Arábia vagy Kína, ahol a kábítószer-kereskedelmet is halállal büntetik. 

Magyarországon 1990-ben törölték el a halálbüntetést, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Az utolsó halálbüntetést 1988 júliusában hajtották végre a 28 éves Vadász Ernőn, akit gyilkosságért ítéltek el. Ki akart rabolni egy férfit, akivel ezért különös kegyetlenséggel végzett. A borzalmas tett után egy kis pálinkát és egy öngyújtót sikerült zsákmányolnia. Bitófán végezte. 

Magyarországon már az államalapítás óta általános volt a halálbüntetés kiszabása. Szent István törvényei is engedélyezték emberölésért, rágalmazásért, Szent László lopásért is. 

A 13. században szinte népi cirkusz volt a tömeges kivégzés. Többen összegyűltek, hogy megnézzék. A középkorban a hóhér mesterség apáról fiúra szállt, ha pedig lányuk született, az csakis hóhérhoz mehetett feleségül. Míg a középkorban mindenki ismerte őket, az újkorban már titkolták szakmájukat, sokszor a családtagok sem tudtak valódi munkájukról.

Az első modern, 1878-as büntetőtörvénykönyv már szűkítette a halálbüntetés kiszabásának okait – felségsértés és gyilkosság esetén lehetett csak alkalmazni. Bár az első világháború alatt újra több bűncselekményre is kiterjesztették, nem növekedett drasztikusan a kivégzések száma.

A hatvanas-hetvenes évektől pedig jelentősen visszaesett. Míg előtte politikai foglyokat is kivégeztek, a hatvanas évek után főként köztörvényes bűnözőknek járt kötél. 1980 és 1989 között évi maximum öt halálbüntetést szabtak ki és átlag hármat hajtottak vége. 

A halálbüntetés témája az 1990-es megszűnése óta többször is politikai vita témáját képezte. A móri mészárlás, az olaszliszkai tanárlincselés, vagy a 11 éves Szita Bence meggyilkolása után is egyre több politikus hangoztatta, hogy az életükkel kellene fizetniük a tetteseknek, a halálbüntetés újbóli bevezetése talán visszatartó erőt jelentene. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban, ahol él a gyakorlat, az emberek közel hetven százaléka véli úgy, hogy visszatekintve, egyáltalán nem jelentett azt.

Orbán Viktor miniszterelnök legutóbb 2015-ben vetette fel a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét, amikor egy kaposvári trafik eladóját, egy fiatal lányt gyilkolt meg öt késszúrással egy férfi huszonkétezer forintért. Akkor azt mondta, lehet, nem elég szigorúak a büntetőjogi törvények. Később, még ugyanabban az évben azonban azt nyilatkozta, hogy „Magyarország az Európai Unió tagja és az uniónak igaza van a halálbüntetés kérdésében, nem vezetheti be senki”.

Részeg hóhérok

Az akasztásról részletesen a Múlt-kor történelmi portál írt. Eszerint a kötelet mindig az ítélet végrehajtója készítette el, hogy annak bizonyos csomója az áldozat nyaki ütőerére szoruljon, így mikor meghúzzák, elszorítja az eret. Az akasztást legalább két ember végezte, az egyik (a hóhér) a nyaki kötélért volt felelős, míg egy másik a lábainál húzta lefelé a vétkest. Mindeközben több centimétert (akár 15-20 centimétert is!) megnyúlt a test, az áldozat elvesztette eszméletét, elszakadt a nyakcsigolyája, az ítélet végrehajtója pedig egy mozdulattal kiemelte azt. Az elítélt kivételével állítólag senki sem volt túl józan, hiszen a hóhérok is nehezen bírták munkájukat.