Nehéz elképzelni, hogy egy olyan lepusztult téren, ahol egy bezárt diszkó előtt egy kibelezett Mercedes áll, a lelakatolt népboltra azt függesztették ki, hogy „Omlásveszély”, a szemben lévő, elhagyatott gyárépület tetejéből pedig már gaz nő ki, a közelmúltban nagyon sokan jöttek össze. Pedig Borsodnádasdon így történt, és nemcsak azért hisszük ezt el a tér közepén söprögető közmunkás fiataloknak, mert egybehangzóan ezt állítják, hanem mert erről tanúskodik az a sok-sok mécses és virág, amely három lépcsőt is teljes hosszában betakar a Jézus szíve templomhoz vezető úton.
Itt találták meg ugyanis egy vízzel teli aknába dobva vasárnap éjjel annak a helyi 17 éves lánynak a holttestét, aki szombat este tűnt el. K. Csenge „rá nem jellemző módon” nem tért haza időben, s nem is jelzett a szüleinek. A rendőrök azután indultak el tűzoltókkal és polgárőrökkel a lány keresésére, hogy a szülők bejelentették eltűnését az ózdi kapitányságon. Először fél pár cipőjére bukkantak a templomhoz közeli erdős részen.
– Kerestük mindenhol a környéken őt és a ruháit, még a gyár bezárt területét is átnéztük – mondta egy szemtanú, aki hozzátette: „nagyon megnyomta a várost” a gyilkosság, mert nem szokott ilyesmi előfordulni a településen.
A lányt ismerte, egy iskolába jártak. Azt mesélte róla, hogy rendes, szorgalmas tanuló volt, aki szabadidejében sokat szerepelt, énekelt. Ismeretes, lapunk írta meg először, hogy K. Csenge rendszeresen fellépett például az ózdi városi rendezvényeken, a város jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid melletti szimpátiatüntetésen is felszólalt. A település vezetője a Magyar Nemzettől értesült a tragédiáról, megrendülten fogadta a hírt, úgy fogalmazott, hogy „el sem tudom képzelni, hogy milyen bestiális elkövetők lehetnek”.
Borsodnádasdon a bestialitás mellett azonban másra, kábítószerre gyanakodnak a helyiek. – Normális ember ilyet nem csinál, csak ha magánkívül van – mondta a település közepén egy férfi, aki viszont ennél többet nem akart nekünk elárulni, mivel szerinte amúgy is sok a szóbeszéd, amit nem akar szaporítani. Társasága is hallgat inkább, csendben rázzák csak a fejüket, amikor érdeklődünk, vagy jó hosszúakat szívnak a cigarettájukból, mintha ettől megnémulnának. Egy asszony szólal csak meg a hátuk mögül: pecsétgyűrűs ujjait a szívére téve közli, hogy odahaza „egész éjjel nem tudtak aludni, úgy megviselte őket a gyilkosság”. De a kábítószer felemlegetésére csak annyit mond, hogy ő nem tud erről, ő nem él vele.