A vád előkészítésénél, illetve az úgynevezett iratismertetésnél tart a tavaly szeptember 24-ei Teréz körúti robbantás ügyében folyó eljárás – írja a Magyar Idők. Ez azt jelenti, hogy a nyomozás befejeződött, az ügyészeknek harminc napjuk van a vádirat elkészítésére, illetve beszkennelve át kell adniuk a nyomozás során keletkezett több tízezer oldalnyi iratanyagot a védelemnek.
A Központi Nyomozó Főügyészség P. Lászlót gyanúsítja azzal, hogy házi készítésű, repeszekkel kiegészített bombájával két rendőrt súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesített. A vád várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete, illetve terrorcselekmény előkészülete lesz. Mindezért összességében akár életfogytiglant is kaphat a feltételezett elkövető.
P. László a merénylet másnapján álnéven ímélt küldött a Belügyminisztériumnak, pontosan leírva, hogy milyen pokolgéppel robbantott. Laptopja merevlemezén találták meg a nyomozás során azt a másik, el nem küldött levelet, amelyben egymillió eurót akart követelni a minisztériumtól, hogy ne kövessen el további merényleteket. A tulajdonában lévő présházban pedig jelentős mennyiségű, házilag készített robbanóanyagot és pokolgépek készítésére alkalmas eszközöket találtak. Ezek alapozták meg a terrorcselekmény előkészületének gyanúját.
Az ügyészek úgy vélik, hogy P. László meg akarta ölni a két rendőrt, hogy megszerezze fegyvereiket. P. beismerte tettét, de azt állítja: nem akart végezni a rendőrökkel, és a pisztolyokat csak azért akarta megszerezni tőlük, mert nem érezte magát biztonságban. A gyanúsított az elmeorvosi szakvélemények szerint büntethető.