Megpróbálhatták megvesztegetni Tanyi György ügyvédjét

A vád szerint húszmilliót ajánlottak a védőnek, ha ügyfelét rábeszéli, Pintér Sándorra terhelő iratokkal szökjön el.

Lándori Tamás
2017. 11. 29. 17:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több mint húsz évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet miatt nyáron első fokon elítélt Tanyi György büntetőeljárásához kapcsolódó vesztegetési ügy tárgyalása kezdődött szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

J. Róbert vállalkozót, az Egymásért Egy-másért Alapítvány volt vezetőjét azzal vádolják, hogy Tanyi ügyvédjét, Kadlót Erzsébetet idén februárban arra próbálta rávenni, beszélje rá házi őrizetben lévő ügyfelét, Pintér Sándor belügyminiszterre terhelő iratokkal együtt szökjön külföldre. Majd mikor az ügyvéd ezt elutasította, húszmillió forintot ajánlott fel – szól a vád.

A vádlott a bíróság előtt előadott vallomásában úgy reagált, semmi ilyet nem mondott. Kifejtette, eleve

nonszensznek tartja, hogy ha valakinek terhelő iratai vannak a belügyminiszterre, miért adná oda őket egy eleve szorult helyzetben lévő, súlyos bűncselekménnyel vádolt embernek,

aki ellen ráadásul szökés esetén nemzetközi körözést is kiadnának. Hozzátette, ha vannak ilyen, Pintér Sándornak kellemetlen dokumentumok, azokat nyilván elektronikusan is lehet tárolni, külföldre küldeni.

Kadlót Erzsébethez vallomása szerint azért ment el, mert egy másik jogász ajánlotta zálogjogi problémája kapcsán. „Korábban azt sem tudtam, hogy Kadlót Erzsébet nevű személy létezik” – jelentette ki. J. Róbert elismerte, hogy valóban megkérdezte, „Pintér fogja-e még Tanyi György kezét”, illetve hogy tett egy ajánlatot az ügyvédnek, miszerint ha védencének van terhelő bizonyítéka a miniszterre, az őt érdekelné.

Az ügyvéd viszont másra emlékszik. A kézfogós kérdés kapcsán felidézte, rögtön tudta, mire célzott a vádlott: korábbi pletykák szerint Pintér Sándor akkori főkapitánynak köze lehetett ahhoz, hogy az 1996-os merénylet nyomozását nagyon hamar, eredménytelenül lezárták. Kadlót visszaemlékezett, J. Róbert így folytatta a februári diskurzust:

„Ha Pintér elengedte a kezét, akkor el fogják ítélni. Ezeknek nem olyanok az erkölcseik, mint önöknek.”

A férfi szerinte azt is megemlítette, hogy az ügyvédet is „elütheti egy busz”; ellenben ha segít, húszmillió forintot kereshet.

„Szó szerint azt mondta, »segítsünk ennek a kis cigánygyereknek«” – mondta Kadlót Erzsébet. Szerinte ezután arról beszélt J., hogy Tanyinak külföldre kellene vinnie mások által átadott, a miniszterre terhelő dokumentumokat, „mert külföldön most vevők mindenre Pintérrel kapcsolatban”.

„Erre megkérdeztem, hogy gondolja, hiszen házi őrizetben van. Azt felelte, ne vicceljek, hogy a nyomkövetőt Tanyi nem tudja levenni, és amúgy sem hiszi, hogy éjszakánként nem jár ki” – számolt be az ügyvéd a párbeszéd végéről. A tanú emlékei szerint J. Róbert suttogott, ezért nem mindent értett az elmondottakból, de a vallomásában felidézett közlések biztosan elhangzottak.

Kadlót Erzsébet a látogatás után felhívta ügyfelét, Tanyi Györgyöt, és figyelmeztette, ha őt is megkeresik hasonlókkal, eszébe se jusson szökni vagy hevesen reagálni. Tanyi feljelentést tett a történtek miatt.

J. Róbert az elmúlt nyolc hónapot előzetes letartóztatásban töltötte, a szerdai tárgyaláson azonban a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra enyhítettek – levették róla a vezetőszárat. Két másik büntetőeljárás van folyamatban ellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.