Nyomozás indult Hajdú Péter céges ügyeivel kapcsolatban

Közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a IX. kerületi ügyészség, a Frizbi Entertainment furcsa vagyonátadását is vizsgálhatják.

Koncz Tamás
2017. 11. 17. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feljelentést tett Tényi István, miután a Bors Hajdú Péter céges ügyeiről és egy gyanús körülmények között átmenekített félmilliárdos vagyon sorsáról írt. A hatóság pedig eljárást indított a cikk kapcsán: a IX. kerületi ügyészség november 13-án közokirat-hamisítás gyanújával vizsgálódik, ismeretlen tettes ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.

Hajdú Péter korábban arról beszélt, hogy egy ukrán üzletasszonnyal kezdett közös vállalkozásba, akivel közös műsorgyártást is terveznek.

A Bors később megtalálta az említett 55 éves asszonyt, Valentyna Leinartot, aki fóliasátrakban dolgozik idénymunkásként, és soha nem hallott még a magyar showmanről vagy cégéről, a Frizbi Entertainment Kft.-ről – az pedig végképp megdöbbentette, hogy egy félmilliárdos vagyonnal rendelkező, angol cég tulajdonosának nevezték, és állítja, visszaéltek adataival.

A Bors által említett dokumentumok szerint ugyanis Valentyna Leinart tavaly június 16-án az Egyesült Királyságban bejegyeztette a GB-UA Entertainment Ltd. társaságot, majd rá tizenhárom napra összeállt a Hajdú vezette Frizbi Entertainmenttel, és ötmillió forint törzstőkeemelést hajtott végre.

Hajdú részesedése a cégben ötven százalékra csökkent. A közös munka viszont el sem kezdődött, sőt Hajdú Péter 2016. december 11-én kiszállt a cégből. Ennek következtében a társaság egyszemélyessé vált, az ügyvezető Valentyna Leinart maradt. A társaság vagyona a GB-UA Entertainment Ltd. kizárólagos tulajdonát képezi, a 2016. évi mérlegbeszámoló szerint a cég saját tőkéje 498 327 000 forint volt tavaly december 31-én.

A multimilliomosnak beállított Valentyna eközben egy parasztházban lakik Beregszászon, ahol angolvécé sincs – írja a lap.

Hajdú Péter Facebook-oldalán egy lejáratókampány részének nevezte a Borsban megjelent cikket, és jelezte, hogy ügyvédjével, Berényi Andrással megteszik emiatt a szükséges jogi lépéseket is. 

Hajdú jogi képviselője lapunktól hallott először az ügyészségi eljárásról. „A Bors cikke, cikkei miatt már korábban feljelentést tettünk rágalmazás miatt; ha a nyomozás alapját képező levél szerzője személyes állításokat fogalmaz meg ügyfelünkkel kapcsolatban, akkor ő is jogi válaszlépésre számíthat” – mondta el kérdésünkre Berényi.

A közelmúltban Andy Vajna érdekeltségébe kerülő Bors már korábban is hosszan cikkezett Hajdú Péter pénzügyeiről. Az újság júniusban számolt be arról, hogy egy osztrák banki jelentést is vizsgál a Hajdú Péter pénzügyeit ellenőrző Nemzeti Adó- és Vámhivatal; az adóellenőrök mintegy másfél éve tanulmányozzák a műsorvezetőhöz köthető társaságok pénzmozgását, és különösen volt cége, a Frizbi Entertainment Kft. ügyeire kíváncsiak. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.