Csiha Gábor elmondta: a táblabíróság teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely a szabadságvesztés kiszabása mellett tíz évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottakat, valamint megszüntette a szülőknek a három gyermeke feletti szülői felügyeleti jogát.
A Fővárosi Törvényszék még februárban mondta ki bűnösnek K. Rudolfot és feleségét háromrendbeli, társtettesként, folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében. Az ítélethirdetést követően mindkét vádlottat előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védőik felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
A Pest Megyei Főügyészség 2013 novemberében emelt vádat a házaspár ellen a nevelésük alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. A vádirat kivonata szerint a házastársak Szigetszentmiklóson nevelték kiskorú gyermekeiket, de a megfelelő élelmezésükről, ruházkodásukról nem gondoskodtak, óvodába egyáltalán nem, iskolába pedig rendszertelenül járatták őket. A gyerekeket kicsi koruktól – a sértettek első emlékeitől kezdve – 2012. január 23-áig tettlegesen és szexuálisan napi rendszerességgel bántalmazták.
A Blikk 2013 novemberében számolt be arról, hogy a házaspár hosszú évekig „emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal”. Hogy mi mindent, arról a vádirat megszületését követően a megyei főügyészség szóvivője sem árult el az MTI-nek részleteket a tartalmuk és a kiskorúak védelme miatt. A bírósági szakban pedig a bizonyítási eljárást a gyermekek védelme érdekében, erkölcsi okokból a nyilvánosság és a sajtó teljes kizárásával, zárt tárgyalás keretében folytatták le.
A gyermekbántalmazás ügyében a Pest Megyei Kormányhivatal, Szigetszentmiklós önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot rendelt el, és több szabálytalanságot tárt fel.