Bíró, tévés és barátok a Busch-ügy károsultjai között

Előzetesbe helyezte volna a bíróság a befolyásos ügyvédet, ha az ügyészség ezt indítványozza.

Lándori Tamás
2018. 02. 12. 18:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne vigye bankba a felesége ingatlanjának eladása során kapott 10 millió forintot, úgyis alig kamatozna, tegye le inkább nála, az ügyvédi irodában, ott majd bármikor könnyen hozzáfér – ezt javasolta 2015 nyarán a jelenleg félmilliárdos csalással is gyanúsított Busch Béla ügyvéd egy jó barátjának. A barát hallgatott rá, és mint lapunknak elmondta,

a neves jogász a szeme láttára tette be neje pénzét az irodai páncélszekrénybe. 

Később viszont, amikor szeretett volna hozzájutni az összeghez, az ügyvéd hónapokon át hitegette telefonon és SMS-ben, hogy nemsokára fizet. 2016 végére elszakadt a cérna, a megkárosított asszony férje 2017 januárjáig adott haladékot. Hiába; így áprilisban feljelentést tett, a mostani ügyben elsőként. 

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karának büntetőjogi tanszékét vezető Busch Béla e feljelentéskor már vádlott volt – Oszter Sándor Kossuth-díjas színművésszel együtt – egy befolyással való üzérkedés tárgyában folyó büntetőeljárásban. Aszerint a vád szerint Busch Béla 50 milliót csalt ki egy szorult helyzetben lévő, adócsalás miatt körözött vállalkozótól.

A jó baráttól átvett családi 10 millióval kapcsolatban most ügyvédi visszaéléssel és sikkasztással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség az ismert jogászt – ismertette Balogh Csilla Tünde ügyvéd, a károsult jogi képviselője. 2017 szeptemberi meggyanúsítása után Busch Bélának

hirtelen megváltozott a hozzáállása, a tartozás felét visszafizette.

Ám a maradék 5 millióval továbbra is adós, és elzárkózik barátja megkeresései elől. Pedig a feljelentő a Magyar Nemzetnek azt mondta, régi jó viszonyukra tekintettel visszavonná a feljelentést, ha rendezné a hátralékot az ügyvéd, aki az 5 millión kívül még 200 ezerrel tartozik, miután egyszer 1 milliót kért kölcsön egy hétre, de csak 800 ezret adott vissza.

A feljelentés visszavonása egyébként legfeljebb jelképes gesztus volna – fűzte hozzá Balogh Csilla Tünde – tekintetbe véve, hogy közvádra üldözendő bűntettről van szó. Ráadásul közben az Oszter Sándort is érintő per anyagaiból világossá vált az ügyészség számára, hogy Busch Béla több mint két tucat ismerősétől kért kölcsön különböző összegeket – 300 ezer forinttól egészen 125 millióig – anélkül, hogy ezeket vissza akarta vagy – fedezet híján – vissza tudta volna fizetni. Ezért az összesen több mint félmilliárdnyi tartozással összefüggésben csalás gyanúját is megállapította a vádhatóság.

A károsultak között van Csisztu Zsuzsa egykori sportriporter is, aki információink szerint valamivel több mint egymillió forint visszafizetésére várt hiába. Egyébként nem ez az első esete, amikor nagyobb összeggel jár pórul: 2011-ben internetes csalók elhitették vele, hogy Afrikában elhunyt egy dúsgazdag rokona, Jorge Csisztu, aki mesés vagyont hagyott rá. Az ELTE jogi karán diplomázott televíziós több mint félmilliót utalt a bűnözőknek. Úgy tudjuk, rajta kívül is akadnak volt joghallgatók a sértettek között.

Még érdekesebb, hogy Miszori László nyugalmazott büntetőbírónak 5,5 milliója maradt Busch Bélánál. Adódik a kérdés:

miként lehet egy védőügyvéd olyan nexusban egy vezető bíróval, hogy utóbbi ekkora összeget ad kölcsön neki 

nyugdíjazása után? Busch Béla egyébként is több szálon kapcsolódik többi jogászi hivatásrendhez, fia például ügyész, felesége pedig bíró. 

Múlt héten megírtuk, a gyanúsított jogászt csütörtökön házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság. Előzetes letartóztatásba nem is helyezhették volna, mivel az ügyészség erre nem tett indítványt. Pedig több általunk megkérdezett szakember is határozottan úgy foglalt állást, hogy egyértelműen előzetesben van a helye egy olyan terheltnek, aki a gyanú szerint másik súlyos bűncselekmény vádlottjaként követ el szándékos bűncselekményt.

Hasonlóan vélekedett a bíróság is, melynek pénteken megjelent közleménye kitér rá: „Jelen esetben a terhelt korábbi ügyvédi irodájába, azaz a gyanúsítás szerint több részcselekmény elkövetési helyéül is szolgáló lakásba elrendelt házi őrizet a bűnismétlés megelőzésére csak korlátozottan alkalmas, és a terhelt jogkövető magatartását az elkövetés körülményei is erősen kétségessé teszik”.

A bíróság tehát jól láthatóan nem tartotta elegendőnek házi őrizetet, de ügyészi indítvány híján nem volt lehetősége előzetes letartóztatást elrendelni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.