Abodi Dóra 2012–2013-as őszi–téli kollekciójáról már rengetegszer szó esett, csak ezen a blogon is több bejegyzésben helyet kapott. Ezt a kiemelkedő gyűjteményt először a Gombold újra! premierjén láthatta a magyar közönség, míg az itthoni debütálás előtt néhány nappal a tokiói weareurope rendezvényen mutatták be, ahol a Vogue Australia tudósítójának figyelmét is felkeltette. A legnagyobb divatmagazin több kiadásában is szerepelt már, legutóbb az angolban szenteltek neki helyet, és úgy tudom, a szeptemberi olasz kiadás egyik editorialjához is érkezett felkérés. Leginkább a Carpathian Warrior táskával hasít a nemzetközi divatszférában, ezekben a megjelenésekben legtöbbször ez a tömör gyönyör, szegecselt bőr táska kapja a főszerepet, amely a New York-i Independent Handbag Designer Awardson bekerült a legjobb öt közé. A London Fashion Weeken is kiállíthatta ruháit, és kihasználva az alkalmat, az új szezon kampányfilmjét is levetítették a Londoni Magyar Kulturális Központban.
A kollekció rendkívül eklektikus, de szerintem a „Secret layers” fantázianév nem csak erről szól. A darabokat többek között a barlangok és kőzetek titkos rétegei inspirálták, ám ezen az összetettségen kívül szerintem Dóra munkásságára, a sokévnyi munkára, az egyre látványosabb kifinomultságra és kidolgozottságra is utal, ahogy a kőzetek is millió évek alatt alakulnak ki, veszik fel és változtatják folyamatosan formájukat, közben tökéletesre csiszolódva. Dóra számára további ihletet jelentettek az art deco geometrikus ornamentikái, illetve szülőhazájának, Erdélynek sötét hangulatú erdői és romjai.
A változatosság nemcsak magában a kollekcióban, hanem egy-egy darabon belül is megjelenik. A színes tollak, bőrök, műszőrmék, és a rendkívül gazdag díszítés különböző kombinációi olyan luxust teremtenek, amelyet leírni nem is lehet. Nem is kell igazából elrontani szövegeléssel – többek között azért sem, mert amikor erre a kollekcióra nézek, nem is találom a szavakat –, azt hiszem, az is mindent elmond, hogy bármelyik darabot órákig tudnám csodálni, magamban vágyakozva, hüppögve, részletről részletre haladva, minden egyes hajtást, tollat, bőrbetétet, szőrmesávot egyesével vizsgálva meg. (Persze nem csak ezért fog sokáig tartani az album végiglapozása, ugyanis közel 50 összeállításról van szó.)