Az előző két év sikerei után idén harmadszor is megrendezik a Fashion Video Festivalt, ami nagy öröm, hiszen – mint minden más fiatal kezdeményezés esetében – itt is rendkívül sok nehézséggel kell/kellett szembe néznie az FVF csapatának. Azonban ez a fesztivál egy olyan fontosságú eseményt jelent a hazai független alkotók életében, amit egyszerűen nem szabad feladni. Az Abodi Dóra tervező, és Baksa Zsófia stylist által indított kezdeményezés során ugyanis nem csupán a különböző területeken alkotó művészeket, filmeseket, fotósokat, sminkeseket, fodrászokat, stylistokat hozza össze egy-egy rövidfilm, de a hazai zsűritagok mellé felkért nemzetközi szakemberek is egy következő fokra emelik a színvonalat, a versengő újoncok és ismert profik hírét is elvíve magukkal a világba.
Fashion Video Festival 2012
Az idei mottó,az Alkímia/Kémia! igencsak izgalmas rövidfilmek megszületését jósolja. A fesztivált 2012. november 8-10. között látogathatjuk majd a a Design Terminal és az Akvárium klub területén, és a pályázatok levetítését természetesen idén is széles programkínálat egészíti ki. Egyedülálló kiállításokkal, izgalmas divat és business tematikájú konferenciával, illetve Magyarországon eddig még sohasem látott nemzetközi divatfilmvetítésekkel színesedik a hazai divatszakma legrangosabb versenye, ahol mindenki – a kezdőktől a legnagyobb nevekig – képviselteti magát. Idén ráadásul egy afterparti is kiegészíti a háromnapos eseményt: az Akvárium klubba a berlini electro-pop szcéna egy kultikus előadóját várjuk, de nevét még homály fedi.
A pályázatok leadásának határideje 2012. október 20-a; a felhívás megtalálható a Fashion Video Festival honlapján. Természetesen idén is több díjazott lesz, hiszen a főtámogató Glamour magazin mellett egy divatbloggerekből álló bizottság is kiválaszthatja kedvencét.
Emlékek tavalyról
Az alábbiakban megnézhetitek néhány tavalyi nyertes kisfilmjét, a balerinás bloggerdíjastól (Srej Zsófi világhírű modellünk főszereplésével) egészen a legelborultabb képsorokig (kedvenc párosom, Szabó Áron és Zsuzsanna Alexandrovna Marinka ezüstérmes videója).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!